2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A kormány megint kullog az események után
royal_magazin_PNG

A kormány megint kullog az események után

Ahogy a kvóta elutasításának ügyében, úgy az állatvédelmi törvény szigorításában is lajhár lassúsággal kullog a kormány az események után.
Mint köztudott, a vemhes őz motorral történő levadászását követően a héten két újabb brutális állatkínzás is történt. Az egyik Budapesten, ahol ismeretlen gázspray-vel gyújtotta fel a kicsinyeit védő kacsát, a másik a Baranya megyei Pogányban, itt egy – jobb szó híján – feltehetően elmebeteg ember a kocsija után kötötte kutyáját, és kilométereken át húzta. Az állatorvos csak hosszas műtét során tudta megmenteni az életét.

Elmondhatjuk, hogy amíg hétről-hétre újabb súlyos állatkínzás történik, az állatvédők már februárban az utcára vonultak megoldást sürgetve. A Jobbik képviselőjeként már februárban a törvény szigorítását kezdeményeztem, javaslatomat azonban a kormánytöbbség nem szavazta meg. Most, hogy immár a második állatvédelmi kerekasztalon is túl vagyunk, a kormány még mindig tétlenkedik.

A Jobbik nem vár tovább: a hatóságokat és az állatvédőket egy asztalhoz ültetjük, hogy az illetékesek meg tudják beszélni a problémákat, és cselekvési tervet tudjanak kidolgozni. Emellett felszólítjuk a kormányt, alkossa meg végre azt a törvényt, amely elrettentő erejű büntetést mér az állatkínzókra.

Egyed Zsolt a Jobbik országgyűlési képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!