2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » 135 ezredik nézőjét köszöntötte a Miskolci Nemzeti Színház!
37531

135 ezredik nézőjét köszöntötte a Miskolci Nemzeti Színház!

A csütörtök esti Zorba, a görög előadása előtt az idei évad 135 ezredik nézőjét köszöntötte a Miskolci Nemzeti Színház. A Nagyszínház kapunyitásakor még 317 néző hiányzott a kerek számhoz, így A sajtó megjelent képviselői és Béres Attila igazgató együtt fogadta és számolta az érkezőket.
Egy miskolci pedagógus, Lengyel Zsuzsanna lépett be a ajtón 135 ezredikként az évadban, így ő sétálhatott be vörös szőnyegen a színházba, ahol a direktor csokorral a kézben, fotósokkal körülvéve fogadta. A virág mellé egy ajándékutalvány is járt a következő évad bármely nagyszínházi előadására, amit másodmagával az igazgatói páholyból tekinthet majd meg.
Lengyel Zsuzsanna elmondta, mindig különleges alkalom számára színházba menni, de a mai minden eddigit fölölmúl. – Az előadások alatt egy egészen más világba csöppenünk bele, a színház számomra egyszerre jelent kikapcsolódást, feltöltődést, szórakozást, de egyben el is gondolkodtat. Nagy izgalommal várom a mai előadást is, amire a fiamtól kaptam ajándékba a jegyet – árulta el a meglepetéstől kissé meghatódott néző.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!