2025. 03. 28. péntek

Gedeon, Johanna
1 EUR 401 HUF
1 GBP 481 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Késsel vágta meg volt felesége nyakát

Késsel vágta meg volt felesége nyakát

A rendőrök még a helyszínen elfogták azt a miskolci férfit, aki alvó, volt feleségét a nyakán sebesítette meg egy késsel.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást B. Bertalan 60 éves miskolci lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2016. május 7-én 5 óra körüli időben a gyanúsított a vele egy lakásban élő, de külön szobában lakó volt feleségének a nyakát – miközben ő aludt – egy késsel megvágta. A nő a sérülés okozta fájdalomra ébredt, a kést a nyakától eltolta és segítségért kiáltott. A volt férj ekkor az udvarra ment, ahol már a saját nyakát vágta meg öngyilkossági szándékkal, amelynek véghezvitelében az egyik otthon lévő hozzátartozója akadályozta meg.

Az előzetes orvosi vélemény szerint mind a sértett, mind az elkövető nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek, akiket kórházba szállítottak.

A rendőrök az elkövetőt a helyszínen elfogták, majd kórházi ellátása után bűnügyi őrizetbe vették.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!