2025. 07. 16. szerda

Valter

1 EUR 400 HUF
1 GBP 461 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Tehetséggondozó koncertsorozat Miskolc ifjúsági együtteseivel
37189

Tehetséggondozó koncertsorozat Miskolc ifjúsági együtteseivel

Különösen büszkék vagyunk azokra a fiatal tehetségekre, akik városunkban tanulnak és a kötelező feladatok mellett találnak időt arra, hogy részt vegyenek valamilyen művészeti tevékenységben. Fontosnak tartjuk, hogy támogassuk és biztassuk őket, valamint lehetőséget biztosítsunk számunkra, hogy bemutatkozzanak és megismerjék a nevüket.

Ezért indítottuk útjára Hang-ár címet viselő tehetséggondozó sorozatunkat, amelyben helyi oktatási intézményeink tehetséges művészeti együtteseivel dolgozunk együtt. Az idén a Fazekas Gyermekkarral és a Kicsinyek Kórusával, valamint a Lévay József Református Gimnázium Vegyeskarával lépünk majd színpadra.
Zenekarunk büszke arra, hogy számos neves művész első szárnypróbálgatásainál segédkezett, és lehetőséget teremtett a fiatalok számára, hogy megtapasztalják, milyen egy szimfonikus zenekarral részt venni egy zenemű előadásában.

Hang-ár
2016. május 12., csütörtök 19:00
Művészetek Háza Hangversenyterem
Közreműködik a Fazekas Gyermekkar és a Kicsinyek Kórusa

2016. május 25., szerda 18:00
Művészetek Háza Hangversenyterem
Közreműködik a Lévay József Református Gimnázium Vegyeskara

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!