2026. 05. 24. vasárnap

Eszter, Eliza

1 EUR 359 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Zene/könyv/film » Öt év után visszatér Barbi
37146

Öt év után visszatér Barbi

Öt év telt azóta, hogy Lakatos Levente Barbibébi-sorozatának első kötete, a Barbibébi megjelent, ám végre megérkezett a várva-várt folytatás, mely a Szeress jobban! címet viseli.

A szereplők érettebbek lettek, Levente írói stílusa pedig kiforrottabbá vált, garantálva, hogy az olvasók egy percre se akarják letenni a könyvet. A fordulatos regény szórakoztató, elgondolkodtató és gördülékeny stílusú; sőt, a romantikus vonal mellett egy kis krimi is helyet kapott benne, így az olvasók egy igazán sokszínű regényt tarthatnak a kezükben.

A cselekmény szerint öt év telt el azóta, hogy Barbit megpróbálták eltenni láb alól. A fiatal lány egészen New Yorkig menekül, hogy új életet kezdjen, ám a dolgok nem alakulnak olyan jól, ahogy szeretné. Egyre több hazugságba bonyolódik, mígnem találkozik egy hozzá hasonló, titkokat őrző férfival. Vajon képesek lesznek átsegíteni egymást a nehézségeken? A történet egy másik szálán keresztül, megismerhetjük Kriszt, akinek egy öt évig tartó kapcsolata egyik pillanatról a másikra ér véget. Ő is New Yorkban próbál szerencsét a csalódás után, és egyáltalán nem vágyik egy újabb kapcsolatra. Ennek ellenére, egy váratlan találkozó egy tetovált, illegális sportot űző férfival teljesen megváltoztatja az életét…

A Szeress jobban! meglehetősen vaskos kötet, ám elég fordulatos ahhoz, hogy inkább örüljünk a terjedelemnek, mintsem bosszankodjunk miatta. Amikor az olvasó már azt hiszi, hogy nem érheti több meglepetés, egy-egy váratlan csavar könnyen kizökkentheti a pillanatnyi nyugalmából, a regény végi csavart nem is említve. A több szálon futó cselekmény fokozatosan áll össze egy egységgé, így az olvasó egy rendkívül kerek, érthető történetet kap, melynek a végén a cselekmény szálai elvarrásra kerülnek.

A Szeress jobban! nem csupán szerelemről szól, hiszen korunk fontos problémájával, a nők elleni erőszakkal is foglalkozik, míg a napjainkban még mindig sokakat megosztó másság is terítékre kerül. A regény egy része New Yorkon kívül Budapesten játszódik. Az író olyan élethűen ábrázolja a magyar fővárost, hogy a regényt olvasva, mi is az utcákat járjuk a szereplőkkel együtt, New York pedig valósággal megelevenedik a szemünk előtt. Ezek mind hozzáadnak a regény hangulatvilágához, tovább jobban fokozva azt, hogy átszellemüljünk olvasás közben.

Ne ijesszen meg senkit a borító: nem egy csöpögős love story várja az olvasót, inkább egy romantikus, sokoldalú történet, mely nagy hangsúlyt helyez a szereplők lelkivilágára, az érzelmekre, mindennemű csillámporos körítés nélkül. A váltott szemszögű leírások fokozzák a regény mozgalmasságát; a két középiskolai barát, Barbi és Krisz nézőpontjain keresztül ismerhetjük meg az eseményeket. Mindazok, akik kedvelték a sorozat első részét, garantáltan szeretni fogják a másodikat, azoknak az olvasóknak, akik nem győzött meg kellően a Barbibébi, valószínűleg érdemes lenne egy második esélyt adniuk a sorozatnak, hiszen a folytatás kellően eltér az első résztől; sokkal több magvas gondolat kapott benne helyet a könnyed, humoros részek mellett. Érettebb szereplők, és kiforrottabb karakterleírás várja mindazokat, akik kíváncsiak Barbi és Krisz New York-i kalandjaira.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142270

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés