2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Rangos budapesti fesztiválon vendégszerepel a Miskolci Balett!

Rangos budapesti fesztiválon vendégszerepel a Miskolci Balett!

Április 17-én kezdődött a Balett-tavasz, az a csaknem egy hónapos sorozat, amelyben május 7-ig tizenegy különféle tánckoreográfia követi egymást az Opera és az Erkel Színpadán, három premierrel és két nagyszabású tánctalálkozóval.

Április 29-én, a tánc világnapján a Miskolci Balett is fellép az Erkel Színház TáncTrend ’16 modern tánc rendezvényén a Badora Társulat és a Magyar Nemzeti Balett mellett.


Kozma Attila koreográfus-rendező Fellini Etüd című, Federico Fellininek emléket állító alkotásában az olasz filmrendező mágikus realista remekműve, a La Strada színpadi adaptációja látható a Miskolci Balett előadásában. – Úgy érzem, hogy a 2013-ban alakult társulat évről évre nagyobb kihívásokkal kerül szembe, egyre komolyabb munkákat láthatunk a folyamatosan fejlődő táncosoktól és egyre rangosabb fesztiválokra hívják az együttest, ami a szakma elismerését is jelenti – mondta Kozma Attila. Idén már két fesztiválon is részt vettünk, most pedig az egyik legrangosabb hazai táncszínházi fesztiválon léphetünk fel olyan együttesekkel közösen, mint a Magyar Nemzeti Balett, a Győri vagy a Pécsi Balett és a Szegedi Kortárs Balett – hangsúlyozta a Miskolci Balett művészeti vezetője. Ezzel pedig nem zárul le a fesztiválok sora, hiszen a Bartók+ Nemzetközi Operafesztiválra is meghívást kapott az együttes. Bartók Béla bemutatásra kerülő két színpadi művében is, a Fából faragott királyfiban és a Csodálatos mandarinban is láthatóak majd táncosaink.
– Ezen kívül is számos vendégszereplés vár még idén a Miskolci Balettre, május 1-jén A nagy Gatsby című produkció látható a Művészetek Palotájában, május 17-én pedig Nagyváradra utazik az együttes, ahol szintén a Fellini Etüd lesz majd látható. Miskolcra pedig három olyan produkció érkezik a következő hónapban, ami szintén érdekes lehet a táncszínházi műfaj kedvelői számára. A Feledi Projekt a Psyché című produkciót hozza, ami nagyon izgalmas módon boncolgatja a férfi-nő kapcsolatot. A Nagyvárad Táncegyüttes a Budapesten hatalmas sikert aratott előadását, a Stabat Matert mutatja be májusban Miskolcon, de az idei évad egyik legizgalmasabb alternatív táncszínházi előadása, a Lear király is vendégszerepel nálunk. A Duda Éva Társulat produkciójának egyébként különlegessége az is, hogy a Miskolci Nemzeti Színház rendezője, Szőcs Artur állította színpadra a darabot – tette hozzá Kozma Attila.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp