2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Kétszer támadt egy helyen
royal_magazin_PNG

Kétszer támadt egy helyen

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a sértett miskolci lakásában rátámadt az idős emberre és erőszakkal elvette pénzét. A támadó elfogását követően a rendőrség két rablás elkövetésével gyanúsította meg.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság M. József 46 éves helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2016. április 24-én 15 óra körüli időben erőszakkal behatolt Miskolcon, egy Szeles utcai ingatlanba, ahol pénzt követelt, majd bántalmazta a 60 éves házigazdát. A támadó közel 50 000 forint készpénzzel menekült el a helyszínről.

A bejelentést követően a rendőrök mintegy két órán belül azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Józsefet, aki a beszerzett bizonyítékok alapján egy másik, hasonló módon elkövetett rablást is elkövetett. A 46 éves férfi ugyanis megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2016. április 22-én 11 óra körüli időben Miskolcon, a Szeles utcában rátámadt egy 49 éves férfira, akitől több mint 40 000 forintot vett el erőszakkal.

A Miskolci Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett terhelttel szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés