2026. 07. 22. szerda

Magdolna

1 EUR 364 HUF
1 GBP 426 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » A rendőrök munkáját segíti az ÉSZAKERDŐ
36978

A rendőrök munkáját segíti az ÉSZAKERDŐ

Két terepmotort és három laptopot adott használatba a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságnak az ÉSZAKERDŐ Zrt. Az erdészeti társaság vezetője Dr. Vereczkei Csaba főkapitánynak szerdán adta át az eszközöket. Az ünnepségen részt vett dr. Sárhegyi Zoltán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Felügyelő Bizottságának elnöke is.

A két szervezet között régóta nagyon jó a kapcsolat: korábban együttműködési megállapodást is kötöttünk. Ennek nyomán igyekszünk segíteni egymást a bűnmegelőzés, ezen belül az állami tulajdonú erdők védelme érdekében. Nem előzmény nélküli a mostani felajánlásunk, hiszen az elmúlt időszakban quadokkal is segítettük a rendőrök munkáját. Bízunk abban, hogy a most átadott eszközöknek köszönhetően visszaszorulnak az erdőben elkövetett lopások, rongálások, illegális szemétlerakások és más szabálysértések – mondta Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.
Ez már csak azért is fontos számunkra, mert az általunk kezelt területen több mint 250 közjóléti létesítményt tartunk fenn, amelyeket igyekszünk megóvni az erdőjárók számára. Ezek között – a teljesség igénye nélkül – tanösvények, sétautak, forrásfoglalások, esőbeállók, erdei tornapályák és játszóterek egyaránt vannak. Mi üzemeltetjük a Lillafüredi és a Pálházi Állami Erdei Vasutat, ezeken túl négy erdészeti erdei iskolát is fenntartunk a megyében. Kevesen tudják például, hogy az ÉSZAKERDŐ Zrt. illetékességi területén halad az Országos Kéktúra hosszának mintegy egynegyede. A hosszabb túrák résztvevői részére 11 működési engedéllyel rendelkező szálláshely, pihenőház, kulcsos ház, vendégszoba áll rendelkezésre társaságunk működtetésében. Összességében elmondható, hogy közjóléti létesítmények fenntartására és üzemeltetésére évente több százmillió forintot költünk – fogalmazott Zay Adorján.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Patika költözött a lakókocsiba
Kempingfelszerelés helyett potencianövelők és izomnövekedésre használt hormoninjekciók lapultak abban a lakókocsiban, amit a NAV pénzügyőrei ellenőriz…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés