2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Bulvár » Bocskor Bíborka: A víz összehozza az embereket
36915

Bocskor Bíborka: A víz összehozza az embereket

Magashegyi Underground koncert is lesz a Dunai Regattán

A Magashegyi Underground először lép színpadra a Műegyetem rakparton, május 7-én, a Dunai Regatta keretében. Bocskor Bíborka, a zenekar énekesnője már izgatottan készül a különleges koncertre, ahol a legfrissebb dalok is felcsendülnek majd.

A 10 éves Magashegyi Underground zenekar először ad koncertet a Műegyetem rakparton. A május 7-i fellépés lesz az első a legújabb, Talált tenger című lemez bemutatója óta, így a közönség az új dalokat élőben hallgathatja majd a Duna egyik legszebb panorámájú partszakaszán. A zenei programok mellett profi egyetemi evezős- és amatőr sárkányhajós versenyek is lesznek: az angol Oxford és a Cambridge együttesek először szállnak vízre hazánkban.

„A Magashegyi Underground 10. születésnapját ünnepli, és ennek alkalmából ezzel a kivételes koncerthelyszínnel is szeretnénk kedveskedni a rajongóknak. Nem játszottunk még a Műegyetem rakparton, de a helyszín meghatározó a zenekar életében – ugyanis amikor épp fél éves pihenőt tartottunk, itt hallottam meg, ahogy egy másik zenekar az egyik számunkat játssza. Ez a Magashegyi megújulásának egyik meghatározó, inspiráló pillanata volt”– mesélte Bocskor Bíborka, aki korábban biciklivel is többször járt már a Dunai Regatta helyszínén.

„Szerintem a víznek külön energiája van, ami a széllel együtt megtisztít. Vízparton zenélni önmagában is izgalmas, hiszen a víz összehozza az embereket. A marosvásárhelyi egyetemi éveim alatt is mindig a Maros partján töltöttük az időt a barátokkal” – nosztalgiázott az énekesnő, aki nem csak a víz, hanem a sportok iránti szeretet miatt is nagyon várja már az év sportfesztiválját.

„Az egyetemi évek alatt több sportot is kipróbáltam, egyszer még a jet ski-t is. Úgy éreztem magam, mint egy manga hősnő, akinek, mint a mesében, csak úgy potyogtak a könnyei. Ezúttal persze nem az érzelmek-, hanem a hatalmas sebesség és az elsöprő ellenszél miatt” – mesélte nevetve Bíborka.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés