2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Tetten ért miskolci tégla-tolvaj

Tetten ért miskolci tégla-tolvaj

 Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki egy miskolci telephelyről több mint 300 darab téglát akart eltulajdonítani.
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság K. Sándor 19 éves helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2016. március 14-én 10 óra 45 perc körüli időben egy miskolci telephelyen tárolt bontott téglákból, a tulajdonos engedélye nélkül közel 300 darabot lovas kocsijára felpakolt, illetve további szállításra összekészített még majd félszázat.

A tolvaj nem tudta hazáig vinni zsákmányát, mivel a rendőrök még rakodás közben tetten érték. A férfit előállították a rendőrségre, ahol gyanúsítotti kihallgatásán többek között elmondta, hogy disznóólat akart készíteni az építőanyagból.

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségre.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp