2025. 07. 16. szerda

Valter

1 EUR 400 HUF
1 GBP 461 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Állásbözre
royal_magazin_PNG

Állásbözre

2016. április 6-án, szerdán 10-16 óráig a Miskolci Egyetem előcsarnokában, díszaulájában huszonkettedik alkalommal rendezzük meg a Miskolci Egyetemi Állásbörzét és Szakmai Gyakorlati Börzét.

A korábbi évek tapasztalatai alapján az állásbörzét várhatóan idén is nagy érdeklődés kíséri majd. Az eseményre a végzés előtt álló és már állást kereső hallgatók mellett a már korábban végzetteket is várjuk, és az alsóbb éveseket is, hiszen ez a kiállítás remek lehetőségeket kínál „karrierinformációk” gyűjtésére és tapasztalatszerzésre egyaránt.

Ebben az évben a börzén 64 standon 68 kiállító lesz jelen, ebből 65 állásajánlatokat kínáló, közvetítő cég, szervezet és 3 további partner. A Miskolci Egyetemi Állásbörze ezzel a legnagyobb vidéki állásbörzének számít.

A rendezvény megnyitóján, 10.00 órakor a házigazda szerepében Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese, valamint Dr. Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára köszönti a résztvevőket. Az eseményt Dr. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja nyitja meg, és egyúttal díjat ad át az egyetemen végzett szakemberek munkába állását, foglalkoztatását leginkább támogató cég képviselőjének. A díjat ebben az évben a TAKATA Safety Systems Hungary Kft.-nek ítélte meg egyetemünk, a díjátadón a céget Kersten Hugo Bachmann ügyvezető igazgató képviseli.

A rendezvénnyel kapcsolatos részletes információk a www.uni-miskolc.hu/allasborze honlapon is megtalálhatók.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!