2026. 09. 25. péntek

Eufrozina, Kende

1 EUR 364 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Tisztelgés az ápolók előtt
36227

Tisztelgés az ápolók előtt

A Magyar Ápolók Napja alkalmából rendezett ünnepség keretében köszöntötték hétfő délután a Megyeházán az ápolókat, elismeréseket adtak át, illetve tiszteletbeli ápolóvá fogadták Török Dezsőt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökét.

Az ünnepségen többek közt részt vett dr. Kiss-Tóth Emőke, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának dékánja,  dr. Kovács János, megyei főjegyző, Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója, intézményvezetők és ápolók.

A Himnusz eléneklését követően Szegedi Judit, a MÁÉ szakképzési bizottság elnöke nyitotta meg az ünnepséget. Emlékeztetett arra, hogy az ápolók munkájának a „tárgya” maga az ember, s nem csak a testtel, hanem a lélekkel is foglalkozniuk kell. Külön köszönetet mondott azoknak akik nem hagyták el szülőföldjüket, az emberért, a jövőért dolgoznak.

„Boldog voltam, ha egy könnyet letörölhettem, ha egy nyomorúságos szív terhén könnyíthettem. A magam szenvedéseit alig éreztem” – idézte meg Kossuth Zsuzsannát, a magyar ápolás nagyasszonyát Török Dezső. Kiemelte humánumát, emberszeretetét, aki nagyszerű példakép a mai ápolók számára is. A Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezésére ezért is választotta az Országgyűlés Kossuth Zsuzsanna születésnapját, február 19-ét a Magyar Ápolók Napjává.

„Önkormányzatunk is nagyon fontosnak, elismerésre méltónak tartja az önök munkáját. A közgyűlés által alapított Szent Erzsébet Díjból minden évben kettőt adományozunk, az egyiket egy orvos, a másikat pedig egy ápoló kapja.

Megyénk nagy szülöttéről sem feledkeztünk meg. Kossuth Zsuzsanna szellemi öröksége bekerült a megyei értéktárba” – tájékoztatott a közgyűlés elnöke. Emlékeztetett rá, hogy  a betegellátással, gondozással kapcsolatos feladatokat jelentős részben az ápolók végzik. A szaktudás mellett nagy empátiára van szükség, egy jó szó, egy simogatás sokszor csodákra képes. Ezeket a hétköznapi csodákat köszönte meg Török Dezső az ápolóknak.

Dr. Kiss-Tóth Emőke szólt a Miskolci Egyetemen a három évtizedes múltra visszatekintő egészségtudományi képzésről. Ezt követően részletesen ismertette Kossuth Zsuzsanna kihívásokkal teli életútját, méltatta munkásságát. Kiemelte, hogy a hazafias tevékenysége mellett családanyaként is megállta a helyét.

Az egyesület ezüst kitűzőjét Agócs Tamásné, Szabóné Turzó Kinga és Szűcs Jánosné vehette át.  Zima Mónika egy Katona Klári slágert énekelt. Ezt követően tiszteletbeli ápolóvá avatták Török Dezsőt.  A miniszteri kitüntetésben részesült Gyöngyösi Zoltánnét és a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola szakoktatói munkacsoportját Lukács Lászlóné a MÁE megyei vezetője köszöntötte.

Az ünnepség hivatalos része ezzel véget is ért. Zárásként a ferenczisek adtak kulturális műsort, majd a Szózattal véget ért a megemlékezés.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés