2026. 07. 3. péntek

Kornél, Soma

1 EUR 356 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Miskolci diákok is részt vesznek az országos vívótalálkozón
royal_magazin_PNG

Miskolci diákok is részt vesznek az országos vívótalálkozón

Három miskolci általános iskolából – a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskolából, a diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskolából és a Bársony János Általános Iskolából – összesen 17 vívó kisdiák vesz részt március 11-én Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban megrendezendő I. Országos Suli Vívótalálkozón. A több száz ifjú kardforgatót megmozgató rendezvényen nem csupán egymással mérkőzhetnek majd meg az utánpótlás legfiatalabbjai, de lehetőségük lesz találkozni a sportág olimpiai és világbajnokaival is.

– Nem kevesebb, mint 35 olimpiai aranyérmünk és 64 világbajnoki címünk is jól mutatja, hogy hagyományosan vívónemzet a magyar. Ám minden hagyomány csak addig él, amíg valóban éltetik. Ezért is éreztük fontosnak, hogy felélesszük az iskolai vívás egykor nagy hagyományait Magyarországon – jelentette ki a Magyar Vívó Szövetség elnöke. Csampa Zsolt emlékeztetett rá, hogy a szövetség sulivívó programjának keretében a résztvevő, csaknem 100 iskolának vívó-felszereléseket adott a szövetség. Ezekben az állami és egyházi oktatási intézményekben az adott település vagy megye vívóegyesületeinek kiváló szakembereivel, edzőivel együttműködve, részben a tornaórák keretében, részben tanórán kívüli foglalkozásként indulhatott meg a vívásoktatás.

Miskolcon a Diósgyőri Vívó Egyesület közreműködésével a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskolában, a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában, a diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskolában és a Bársony János Általános Iskolában indulhatott meg az új vívófelszerelésekkel a vívásoktatás az elmúlt hónapokban. Csampa Zsolt hozzátette: a program eredményeként ma már az ország 95 iskolá¬ban mintegy két és félezer vívó kisdiák jelenti az utánpótlást: a magyar vívás jövőjét.

Az országos programban résztvevő iskolák számára szervez hagyományteremtő szándékkal vívótalálkozót – az olimpiai kvalifikációt is jelentő, budapesti párbajtőr Grand-Prix előtt – a Magyar Vívó Szövetség 2016. március 11-én, pénteken Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. A találkozóra mintegy 600 ifjú vívótanonc részvételét várják a szervezők az ország minden szegletéből. A legkisebbek tudáspróbán mutathatják majd meg, mit tudnak a páston, a nagyobbak pedig versenyszerűen vívhatnak meg egymással. Az ifjú vívóknak pedig a verseny izgalmain túl a legnagyobb élményt bizonyára azt jelenti majd, hogy a rendezvényen találkozhatnak és beszélgethetnek a sportág olimpiai és világbajnokaival is. A találkozót megelőző hetekben pedig a legismertebb vívóink bukkanhatnak fel a programban résztvevő általános iskolákban egy-egy tornaórán, hogy népszerűsítsék a vívást a fiatalok körében. Csampa Zsolt bízik benne, hogy a programmal még több diáknak sikerül kedvet csinálni ahhoz, hogy akár versenyszerűen, akár csak szabadidős tevékenységként, de elsajátítsák a legnemesebb sport, a vívás alapjait.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés