– Interjú Molnár Áronnal, a Miskolci Nemzeti Színház előadásának címszereplőjével
Októberben mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház Csehov 
Ványa bácsiját Szőcs Artur rendezésében. Ványa szerepében Molnár Áront láthatta vendégművészként a közönség. A fiatal színművész a Vígszínházban eltöltött évek után szabadúszóként folytatja pályáját, és elmondása szerint eddig izgalmas kihívásokat, jelentős szerepeket hozott ez a döntés. Molnár Áront a Ványa bácsiról és a Miskolcon töltött időről kérdeztük.
Az előadás különlegessége, hogy fiatal színművészek alakítják a darab 50-60 éves karaktereit. Mekkora kihívás volt Ványa bácsi megformálása számodra?
M.Á.: Nagyon boldog voltam, amikor megkaptam ezt a szerepet, hogy foglalkozhatok egy ilyen komoly anyaggal, amit előttem Latinovics Zoltán, Gálffi László is játszott. Utóbbi egyébként osztályfőnököm volt a színművészetin. Nagyon szeretem Szőcs Artur színházi gondolkodásmódját, mindig tesz valami csavart a darabba, mindig megspékeli valamivel az előadásait. Most is bízott abban, hogy egy 28 éves ember is tud azonosulni azokkal a problémákkal, amikkel a dráma 50-60 éves szereplői. Szerintem az számít igazán, amit megélsz, és nem az, hogy mennyi idős vagy. Amit Ványa megélt, azokon én is túl vagyok már: szerelmi csalódásokon, függőségeken, családi problémákon. A kérdés az, hogy ezek mennyire erősek, mennyire hagynak mély nyomot az emberben. Mivel mindezeket én is megéltem, így meg tudtam magamban fejteni Ványa problémáit is. Ezért volt nagyon jó ezzel a szerepel dolgozni, mert tudtam, hogy miről beszél, függetlenül az életkortól.
A Ványa bácsiban a saját nyomorukban megragadt embereket látunk, mélyponton vannak, és nem találnak kiutat ebből. Mennyire érzed nyomasztónak ezt a karaktert cipelni, végigvinni egy-egy előadáson?
M.Á.: Két éve a Vígszínházban játszottam Hoffmann Tamást a Szász János által rendezett Sütő András drámában, Az álomkommandóban. Az a szerep tényleg nyomasztó volt, hiszen ő az előadás elejétől a végéig retteg. Retteg a rendőrségtől, attól, hogy elviszik, retteg mindentől, ami körülveszi. Az egész előadás hangulata rendkívül kellemetlen, durva. Ezzel szemben viszont Ványa bácsi karaktere egy fantasztikusan gazdag szerep. Bár valóban nyomasztó, és nehéz, mégis alig várom, hogy játszhassam. Az előadásban nagy hangsúlyt kap a humor. A rendező ezt kereste minden jelenetben, ebből a szemszögből közelítettünk a drámához. Rengeteget nevettünk a próbafolyamat alatt is. Ezért nálam ünnepnek számít, amikor Miskolcra jöhetek Ványát játszani. Akkora élmény, és akkora kaland végigmenni esténként héttől fél tízig ezen az úton, ezen a problematikán, hogy mérhetetlen izgalommal tölt el minden előadás. Ványa bácsi pedig életem eddigi legnagyobb szerepe.
Először játszol Miskolcon. Milyen a csapat, milyen volt a próbafolyamat, hogy élted meg az itt töltött időt?
M.Á.: Miskolcon különleges élmény volt számomra, hogy mindig együtt voltunk, és mindig tudtunk az előadásról beszélni, arról, hogy mi történt egy-egy próbán, mit lehetne jobban vagy máshogy csinálni. Ez az, amitől szerintem működik egy anyag. Nagyon izgalmas számomra az itteni atmoszféra. Azt éreztem, hogy ez egy olyan közeg, ahol mindenkinek fontos ez az előadás. Kézen fogva mentünk, törtünk előre. Fantasztikusan jól éreztem magam itt!
Jelenleg szabadúszóként dolgozol. Merre visz innen az utad? Láthatunk-e még Miskolcon a jövőben?
M.Á.: A Ványa bácsi főpróbahetén derült ki, hogy kaptam egy nagyon izgalmas filmfőszerepet. Decemberben fejeztem be ezt a forgatást. Tasnádi István Memo című művét filmre vitték, amit maga a szerző rendezett. Egy hipermnéziás fiút alakítottam, aki születésétől kezdve mindenre emlékszik. Márciusban már egy újabb izgalmas szerepet játszom az Örkény Színházban. Mácsai Pál rendezésében mutatják be Az ügynök halálát Gálffi Lászlóval a főszerepben és én alakítom Biffet, az egyik fiát. Nagy megtiszteltetés ez számomra, nagyon örülök, hogy én lehetek az első az osztályomból, aki együtt játszik a volt osztályfőnökünkkel. A Vígszínházban töltött – minden szempontból kalandos – hat év után most van először olyan, hogy egy évben három nagyon komoly kihívást jelentő szerepet kapok. Úgy érzem, hogy eddig ez a szabadúszó életmód nagyon jól működik. A magam ura vagyok, én döntöm el, hogy mit csinálok, és ha hibázom, az csak az én hibám. Rajtam múlik, hogy kapok e szerepet, vagy sem, hogy hogyan megyek tovább. De Miskolcra bármikor szívesen visszajövök. Egy fantasztikus alkotóközeg, nagyon jó csapat, és nagyon jó színház.
Papp Andrea
