2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Idén tizedszer Kultúrházak éjjel-nappal

Idén tizedszer Kultúrházak éjjel-nappal

„Az élő zene bűvöletében”

Az élő zene kerül az idén február 5. és 7. között immár tizedik alkalommal megrendezendő országos rendezvénysorozat, a Kultúrházak éjjel-nappal fő fókuszába. Az eseményhez országszerte már a tavalyi évben is hatszáz művelődési intézmény csatlakozott több mint 2000 programmal.

 Az idei eseményhez csatlakozni kívánó művelődési házak regisztrációja még folyamatosan zajlik, a szervező Magyar Népművelők Egyesülete várja a további csatlakozók jelentkezését is a rendezvény hivatalos honlapján, a www.kulturhazak.hu oldalon.
A farsang utolsó hétvégéjén zajló esemény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a művelődési házakra, illetve az azokban folyó kulturális tevékenységekre, hangsúlyozva a közösségi művelődési intézmények nyitottságát, sokszínűségét és a közösségépítésben játszott kiemelkedő szerepét. Az esemény iránt évről-évre nő az érdeklődés: míg 2014-ben 420 intézmény, tavaly már 680 regisztrált intézmény kínálta színes programjait az érdeklődőnek.

Az idén fő tematikát is hirdettek a szervezők. Az élő zenével való találkozás – a koncertélmények, a zenetanulás, a közös zenélés és éneklés, nemcsak gondolkodásunkra, érzelmi világunkra, hanem egész személyiségünkre, hatással van, ugyanakkor kiváló eszköze a közösségépítésnek is. Az élő zene – legyen az könnyű-, komoly-, vagy népzene – megjelenésének fő színhelyei pedig a művelődési házak. A Kultúrházak éjjel-nappal  a fő tematikával a közösségi művelődési intézményekben és közösségi színterekben elérhető élő zene sokszínűségre kívánja felhívni a nagyközönség figyelmét.

A központi gondolathoz kapcsolódnak a meghirdetett pályázatok is, melyekre három témában várják a pályaműveket. A szakmai innovációs pályázatban az élő zene közösségformáló erejét és az azzal való találkozást elősegítő alkalmak, formák és módszerek témában elsősorban az olyan példaértékű gyakorlatok bemutatását várják, amelyek elősegíthetik az élő zene szerepének erősítését a közösségi művelődési intézményekben.
A fotópályázatban a hazai és határon túli magyar közösségi művelődési intézmények és szervezetek rendezvényein a tavalyi évben vagy az idei rendezvény alkalmával készült fotókkal lehet pályázni. A pályázók február 12-ig küldhetik be pályaműveiket.
A könnyűzenei helytörténeti pályázat a települések könnyűzenei múltjának feltárását és dokumentálást segíti elő. A pályázat keretében a kutatási terveket bemutató szinopszisokat várnak a kiírók. A pályázatok részleteiről és az esemény három napján elérhető programokról bővebb információt a http://www.kulturhazak.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.

A 2016. évi Kultúrházak éjjel-nappal akció meghirdetője és lebonyolítója a Magyar Népművelők Egyesülete. Partnerük a Cseh Tamás Program, a Hagyományok Háza, a KÓTA – Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Kulturális Központok Országos Szövetsége, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége továbbá a Nemzeti Művelődési Intézet. Az eseménysorozat fő támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp