2026. 05. 24. vasárnap

Eszter, Eliza

1 EUR 359 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Bősze Györgyre emlékezünk
35414

Bősze Györgyre emlékezünk

A Miskolci Nemzeti Színház nemrég elhunyt színművészére, Bősze Györgyre emlékeznek munkatársai és barátai január 8-án, pénteken 17 órától a Játékszínben.
Az Emlékest nyilvános, várjuk mindazokat, akik a színház társulatával együtt vennének búcsút a miskolci színházi élet e kiemelkedő művészétől. December 26-án, életének 74. évében hunyt el Bősze György, a Miskolci Nemzeti Színház tagja, Déryné-díjas, Aase-díjas színművész. Épp 50 éve kezdte pályáját, aranydiplomáját idén nyáron vette át a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Tagja volt a Pécsi Nemzeti Színháznak, a Vidám Színpadnak, a budapesti Nemzeti Színháznak, a Veszprémi Petőfi Színháznak. A Miskolci Nemzeti Színház társulatának 2001-től volt tagja.
Néhány jelentős miskolci szerepe:
Mario Diamnet: Látatlan találkozások – Vak férfi 2007
Hanoch Levin: Az élet mint olyan – Yona 2008
Barta Lajos: Szerelem – Szalay 2010
Bródy: A tanítónő – Főúr 2013
Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő – Ló Szerafin 2013
Utoljára a Ványa Bácsiban láthatta őt a közönség Tyelegin szerepében
Kérlek tegyétek közzé a hírt, hogy minél többen értesüljenek az Emlékestről, és méltóképpen búcsúzhassunk Bősze Györgytől!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142270

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés