2026. 07. 23. csütörtök

Lenke

1 EUR 364 HUF
1 GBP 426 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Decemberben adjuk a legtöbbet
35139

Decemberben adjuk a legtöbbet

Egyre több adomány érkezik a nonprofit szervezetekhez a magánszektorból a KSH statisztikái szerint. Nemzetközi adatok alapján az összes jótékony célú támogatás harmadát decemberben ajánlják fel, a vállalatok még profitálhatnak is a jótékonykodásból.

Egyre többet jótékonykodnak a magyar emberek és vállalatok a KSH adatai szerint: míg 2011-ben a nonprofit szektor bevételeinek 15 százaléka származott magántámogatásból, addig ez az arány 2013-ban már 21 százalék volt. A klasszikus civil szervezetek körében még nagyobb, 35 százalékos volt a magánszektor hozzájárulásának nagysága, így az állami támogatás mértékét is felülmúlta.

A Magyar Hospice Alapítvány adatai szerint hazánkban is egyre erősebben terjed az a gyakorlat, hogy a vállalatok karácsonykor támogatnak egy-egy jótékony célt – a szervezethez érkező vállalati felajánlások mértéke 2013-ról 2014-re 20 százalékkal nőtt. „Egyre többen ismerik fel, hogy a karácsonyi ajándék egyben segítség is lehet. Az új évet például egy nagyszabású jótékonysági koncerttel kezdjük, amely a közönségnek felejthetetlen élményt, a daganatos betegeknek pedig több száz óra ápolást jelenthet” – mondta Dr. Muszbek Katalin, az alapítvány orvosigazgatója.

A Magyar Hospice Alapítvány vezetője hozzátette, hogy nemzetközi felmérések alapján megtérülő befektetésnek számít az adakozás. A Nielsen felmérése szerint például a fogyasztók 55 százalékkal többet vásárolnak olyan cégek termékeiből, amelyekről köztudott, hogy jótékonykodnak. A társadalmi szerepvállalásban kiemelkedő vállalatok iránt a dolgozóik is lojálisabbak, ami tovább növeli versenyképességüket.

Nemzetközi adatok szerint egyébként a legtöbb adomány decemberben érkezik a jótékony szervezetekhez. A támogatások mintegy harminc százaléka köthető az év utolsó hónapjához több mint 14 ezer egyesület és alapítvány online felajánlásainak statisztikái alapján. Az idei évben december 1-re esett a Giving Tuesday, vagyis az adakozás napja is, amelyet a karácsonyi vásárlási láz kezdetét jelző Black Friday utáni kedden tartanak – csak ezen a napon 116,7 millió dollárt ajánlottak fel 71 ország civil szervezeteinek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés