2026. 05. 2. szombat

Zsigmond

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Sikeres évet zár a Jánosik Kft.
royal_magazin_PNG

Sikeres évet zár a Jánosik Kft.

Idén, több mint 20 éves fennállása óta először, eléri a 10 milliárd forintos nettó árbevételt a Jánosik és Társai Kft. Az első gyorsmérleg szerint az eredményesség meghaladja a 400 milliót, s így elmondható, sikeres évet zárhat a cég – tájékoztatott Jánosik Lajos, a cég tulajdonosa.
A vállalat 2015-re olyan gazdasági társasággá vált, amelynek egyes ágazatai országos piacvezetők lettek, mások pedig számon tartott piaci tényezőkké váltak. A több lábon álló cég fő profilja, a takarító tevékenység forgalma idén elérte a 4.5 milliárd forintot, ami mintegy 30 százalékkal haladja meg a tavalyi bevételt. 2015-ben ugyancsak dinamikusan fejlődő ágazat volt az építőipar, amelynek bevétele, az európai unió által támogatott beruházásoknak köszönhetően ugyancsak elérte a 4.5 milliárdot, és ez is 30 százalékos növekedéssel járt. Az őrzés védelmi ágazat 450 milliós bevétele 10 százalékos fejlődést jelent. Az üzemeltetés – karbantartás ágazat 400 milliós forgalmával szintén túlteljesítette az idei tervét.

A cég az ország szinte minden területén jelen van. Ez évben jellemző volt, hogy többnyire nem alvállalkozókkal oldották meg feladataikat, hanem saját munkavállalókkal. Az alkalmazotti létszám jelentősen emelkedett az előző évihez képest. Év végére már több mint 1000 saját alkalmazottnak adnak biztos munkát és megélhetést.

Sikereik egyik titka, hogy munkájuk eredményét nagy részben visszaforgatják a vállalkozásba. Idén is úgy tervezik, hogy az adózás előtti eredmény 15 százalékát fizetik csak ki osztalékként, a fennmaradó részből pedig tovább fejlesztik a céget.

Már készülnek a jövő év tervei. 2016-ban arra számítanak, hogy tovább fejlődik a takarító ágazat, erre mutat a megrendelői állomány alakulása. A beruházások visszafogottabbá válásával kalkulálnak, így az építőipari ágazat bevétele mérsékeltebb lesz, de így is eléri a majd a 3- 4 milliárd forintot – mondotta Jánosik Lajos.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés