2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Nyílt nap a Miskolci Egyetemen

Nyílt nap a Miskolci Egyetemen

A MISKOLCI EGYETEM IDÉN IS KINYITJA KAPUIT AZ ÉRDEKLŐDŐK ELŐTT: 2015. DECEMBER 3-ÁN ÉS 4-ÉN RENDEZZÜK MEG UGYANIS EZÉVI NYÍLT NAPJAINKAT, AMELYEKRE TISZTELETTEL HÍVJUK ÉS VÁRJUK AZ ÉRDEKLŐDŐ DIÁKOKAT, SZÜLEIKET, DE AKÁR TANÁRAIKAT IS.

A „Karriert is adunk, nemcsak diplomát!” jelmondatunkhoz híven minden fiatal pályaválasztót arra biztatunk, hogy a választást azon gondolkodva kezdje, hogy mivel szeretne foglalkozni, és milyen cégnél, illetve cégcsoportnál szeretne elhelyezkedni.
A választást megkönnyítheti, hogy a Miskolci Egyetem csaknem 30 vállalattal közösen mutatkozik be az egyetemi nyílt napokon.
Az Egyetem számára kiemelten fontos a gazdasági szereplőkkel való összefogás és együttműködés, ennek jegyében rendezi meg idei Nyílt Napjait is, azzal a nem titkolt céllal, hogy az igényes, komoly szellemi munkát igénylő helyi cégeket jól képzett fiatalok kibocsátásával segítsük.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, valamint az észak-kelet magyarországi régió számára rendkívül fontos az itthoni munkahelyek megfelelően képzett fiatalokkal való feltöltése – a középiskolák és a Miskolci Egyetem összefogásával, a gazdasági élet helyi szereplőivel együttműködve. De az unikális képzéseinket választva az országos munkaerőpiacon is komoly karriert futhatnak be a nálunk végzett fiatalok.
Egyetemünk az országban az elsők között indíthatta el a duális képzéseit. 2015 szeptemberétől 3 karunkon (a Műszaki Anyagtudományi Karon, a Gépészmérnöki és Informatikai Karon és a Gazdaságtudományi Karon) 9 alapszakon már meg is kezdték tanulmányaikat az első duális hallgatók. Ők (szám szerint 43 fiatal) nem csak az egyetemre való bejutást abszolválták, de 26 duális partnervállalatunk egyikénél is sikeres felvételit tettek. A következő jelentkezési időszakban ezen számok még tovább növekednek, hiszen a törvényi lehetőségeket maximálisan kihasználva már mindhárom műszaki karunkon (az előzőek a Műszaki Földtudományi Karral kiegészülve), valamint a Gazdaságtudományi Karon minden meghirdetett alapszakunkat duális formában – is – indítjuk. Mindezekről részletesen tájékozódhatnak a fiatalok a Nyílt Napokon.
A kétnapos rendezvényen arról is örömmel fogunk beszámolni, hogy jövőre elindítjuk a járműmérnök képzésünket, valamint az angol nyelvű Master of Business Administration képzésünket már nappali tagozaton is indítjuk.
De a felsőoktatási szakképzési paletta is bővülni fog, hiszen eddig csak a Bölcsészettudományi, az Állam- és Jogtudományi illetve a Gazdaságtudományi Kar kínálata szerepelt a kínálati listán, míg ezután informatikai rendszergazda-képzésre is lehet majd jelentkezni távoktatási formában.
Büszkék vagyunk rá, hogy a Miskolci Egyetem megtartotta, sőt, növelni is tudta népszerűségét a fiatalok körében. Az intézményünkre felvett hallgatók számában 1,8 százalékos növekedés mutatkozik, míg az ország számos más – jó nevű – vidéki egyetemén kisebb-nagyobb mértékű visszaesés volt tapasztalható.
Az intézményünkben folyó munkát már a független szakértők is értékelik, a HVG „Diploma 2015” című különszámában található országos egyetemi rangsorban ugyanis a Miskolci Egyetem a 12. helyre lépett előre.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp