2026. 09. 27. vasárnap

Adalbert

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Közélet » Barangoló » Templom felújítás Harsányban
34864

Templom felújítás Harsányban

Az elkövetkezendő időszak egyik legfontosabb feladata a harsányi római katolikus templom további állagromlásának megállítása és a műemlék épület helyreállítása.

A templom komoly felújítást igényel, melyen az érsekség, az egyházközség, és az önkormányzat évek óta közösen dolgozik. A munkálatok költsége több mint 40 millió forint. Az elmúlt években az érsekség támogatásával, Kiss Attila mérnök vezetésével megtörtént a felmérések, valamint a tervek elkészítése és folyik az engedélyeztetési eljárás.
Egy sikeres pályázat eredményeként és a nagylelkű adományozóknak köszönhetően jelenleg 6.840.000 forint áll a rendelkezésünkre a munkák elkezdéséhez. Az állagmegóvási feladatok első lépése a további vizesedés megállítása céljából egy mélyszivárgó elkészítése, melyet még az idén ősszel szeretnénk elvégeztetni. Ennek költsége több mint 11 millió forint. Ezt követheti majd az épület statikai megerősítése, valamint a külső és belső felújítási munkálatok.
Kérjük, a Kedves Híveket, hogy az összefogás jegyében a tavaly elkezdett adománygyűjtés folytatásaként, az idén is nyújtsanak támogatást a nemes és jövőbemutató közös célunk eléréséhez a templomunk felújításához!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés