2026. 09. 23. szerda

Tekla, Líviusz

1 EUR 362 HUF
1 GBP 422 HUF
Kezdőlap » Közélet » Barangoló » Turisztikai fórum Harsányban
34725

Turisztikai fórum Harsányban

Harsányban, a sópincében tartott találkozót a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöksége Miskolc környékének településvezetőivel. A megbeszélés célja a minél szélesebb körű turisztikai együttműködés kialakítása volt.

Harsány volt „az első fecske”, amely Miskolc környéki településként tagja lett a miskolci TDM szervezetnek és az elmúlt időszak azt bizonyította, hogy jó döntés volt a belépés, hiszen a TDM szervezettől komoly szakmai, valamint marketingsegítséget kapott a település.
Szabó Gergely polgármester: A környék számos attrakciót, látványosságot kínál. A turizmus területén is partnereknek kell lennünk, a településeknek ki kell egészíteni egymást. Közös palettát kell biztosítanunk az ide érkező vendégek számára. Itt van egymáshoz közel Lillafüred, Miskolctapolca, Harsány, sőt az egész Bükkalja. Az ebben a környezetben rejlő potenciált együtt kell megerősíteni, melynek a tárgyiasult formája lehetne egy kerékpárút, de a már meglévő lovas túra útvonalak is fontos láncszemei lehetnek a turisztikai együttgondolkodásnak. Az új települések csatlakozásával egy fontos célkitűzést sikerült valóra váltani, biztos vagyok benne, hogy most belépett 9 önkormányzat által még erősebbek és hatékonyabbak leszünk.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés