2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Benyújtották a kistelepülési polgármesterek jövedelmének emeléséről szóló javaslatot
royal_magazin_PNG

Benyújtották a kistelepülési polgármesterek jövedelmének emeléséről szóló javaslatot

Fideszes képviselők kedden benyújtották az Országgyűlésnek azt a javaslatot, amelynek elfogadása esetén a kistelepülési polgármesterek jövedelme akár 30 százalékkal is emelkedhet. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a legalacsonyabban kereső településvezetők jövedelme 75 ezer forintról mintegy 95 ezer forintra emelkedhet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mindez saját forrásból valósítható meg. Beszámolt arról is: lazulhatnak a 3000 lakost el nem érő települések vezetőinek összeférhetetlenségi szabályai, így ők más keresőtevékenységet is vállalhatnak a polgármesterség mellett.

A parlament honlapján kedden tették közzé a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatot, amelyet Varga József, Budai Gyula, Vas Imre, Répássy Róbert, B. Nagy László, Csöbör Katalin és Pócs János fideszes képviselő jegyez. Mint felidézték, a korábbi szabályozással ellentétben, ahol a képviselő-testületnek bizonyos mértékű mérlegelési joga volt a polgármester illetményének megállapítása során, a jelenleg érvényes törvény konkrétan rögzíti az illetmény mértékét.

A javasolt módosítás lehetőséget teremt arra, hogy a jelzett településkategóriákban a képviselő-testület a törvényben konkrétan meghatározott illetménytől a módosításban szereplő mértékben a főállású polgármester illetményét – legfeljebb 30 százalékkal – az önkormányzat saját bevételei terhére megemelje.

A módosítás lehetővé tenné az ugyancsak 1500 vagy az alatti lakosságszámú települések társadalmi megbízatású polgármesterei tiszteletdíjának emelését is. Ennek nyomán a társadalmi megbízatású polgármesterek havonta polgármesteri illetményük 50 százalékával megegyező mértékű tiszteletdíjra lehetnek jogosultak. Erről az összegről – a képviselő-testülethez intézett írásbeli nyilatkozattal – részben vagy akár teljes egészében is lemondhatnak.

Felidézték továbbá, hogy a 2014. októberi önkormányzati választások után az Országgyűlés több olyan törvényjavaslatot fogadott el, amely módosította az önkormányzati képviselőkre, polgármesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat. Ugyanakkor – mint kiemelték – “nem volt cél a polgármesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok szigorítása, ezért szükség van a korábbi szabályozás visszaállítására”: az egyéb munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésére vonatkozó tilalmat a 3000 feletti lakosságszámú település főállású polgármesterével szemben fogalmazzák meg. Ennek nyomán a 3000 feletti lakosságszámú település főállású polgármestere – a tudományos, oktatói, lektori, szerkesztői, művészeti, jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység és a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony kivételével – egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet, más kereső foglalkozást nem folytathat, nem lehet gazdasági társaság személyesen közreműködő tagja.

A javaslatban kitértek arra is, hogy az 1500 vagy annál alacsonyabb lélekszámú települések jelentős részén a közfoglalkoztatással kapcsolatos szervezési feladatok ellátása rendszeres elfoglaltságot jelent a polgármesterek számára is. A polgármesterek bevonását a közfoglalkoztatási szervezési feladatokba – mint kiemelték – “anyagilag is szükséges elismerni”.

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!