2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » BENCSOK TAMÁS „A tapintható világ” című kiállítása
34322-bencsok

BENCSOK TAMÁS „A tapintható világ” című kiállítása

Bencsok Tamás Tibor 1996.04.23.-án született Salgótarjánban. Általános iskolai tanulmányait 2003-ban kezdte el Kisgyőrben. Látása innentől fokozatosan romlott.  Az általános iskola második osztályát már Budapesten a Vakok és Gyengénlátók Iskolájában végezte el. Általános iskolai tanulmányait 2011-ben fejezte be, majd felvételt nyert Miskolcon a Martin János Szakképző Iskolába, ahol jelenleg informatikát tanul.
10 éves korában kezdett megismerkedni a Braille írógéppel, amelynek a használatát profi módon elsajátította. Kitartásával elérte, hogy íráson kívül már képes kompozíciókat is készíteni. Kollégiumi nevelőtanárának unszolására kezdett képeket, alakokat készíteni.
Jelenleg több mint 100 alkotással büszkélkedhet, amik híven visszatükrözik gyermekkorát, fantázia és lelki világát.

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. –  Ifjúsági Ház Galéria
(Miskolc, Győri kapu 27/A)
Megnyitó: 2015. október 21.,szerda 16.00 óra

A kiállítást megnyitja:
Tánczos Tamás intézményvezető,
Vejsz Ildikó, a Látásmód Alapítvány elnöke, valamint
Barnóczki Gábor, a Vakok és Gyengénlátók B.A.Z. megyei Egyesületének elnöke.

A kiállítás megtekinthető november 11-ig, hétköznap 9­19 óráig, szombaton 9­13 óráig.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés