2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Szuperszámítógépet kapott a Miskolci Egyetem
34195

Szuperszámítógépet kapott a Miskolci Egyetem

Szuperszámítógépet kapott kedden a Miskolci Egyetem, amelynek számítógépközpontja egy 3,2 milliárd forintos uniós keretből gyarapodott a géppel, korábban a debreceni és a szegedi felsőoktatási intézmény jutott ilyen eszközhöz.

Köpeczi-Bócz Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az eseményen emlékeztetett arra, hogy az első szuperszámítógépet 2011-ben adták át, Debrecenben.

Elmondta: az egyetemek, a tudományos világ számára különleges lehetőség nyílik ezen eszközök használatával, olyan kutatásokat végezhetnek, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak.

A technika és a tudomány egymást segíti, a kutatás eredményeként a technológia is fejlődik, a szuperszámítógépek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a tudományos eredmények mind itthon, mind Európában egyre jelentősebbek legyenek – tette hozzá az államtitkár.

Megjegyezte: a szuperszámítógépek olyan szupersebességet képesek elérni, amelynek top 500-as világranglistáján Magyarország jelenleg a 370. helyen áll.

Az államtitkár hozzátette, bár ezt az eszközt a Miskolci Egyetem kapta, de ez nemcsak az egyetemé, hanem az egész régióé, az egész észak-magyarországi térségé, a tudományos térségé. Közölte: a szuperszámítógéptől azt várják, hogy Miskolcon és környezetében erősödjön a tudományos munka és folyamatosan növekedjen a térség ipari vonzereje.

Köpeczi-Bócz Tamás azt is elmondta: a következő öt évben a számítógép szinten tartását biztosítják, “ehhez azonban az szükséges, hogy olyan eredményeket érjenek el a tudósok, amellyel igazolható ennek a beruházásnak a hatékonysága”.

Torma András, a Miskolci Egyetem rektora arról szólt, hogy a miskolci gép összeköttetésben áll majd a debreceni és a szegedi hasonló számítógéppel, ezek összes kapacitása elegendő lesz a kutatási munkákhoz.

A szuperszámítógép segítségével a kutatómunka fejlettebb, elmélyültebb és sikeresebb lehet. “Új minőség, új színvonal érkezett a Miskolci Egyetemre (…), a hallgatók és az oktatók készen állnak ennek fogadására” – tette hozzá.

Fotó:. A Miskolci Egyetemre telepített, a 3,2 milliárd forintos uniós keretből vásárolt szuperszámítógép az egyetem számítóközpontjában 2015. október 13-án. – © MTI Fotó: Vajda János

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés