2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Rendőrt a ,,gettóba”!
royal_magazin_PNG

Rendőrt a ,,gettóba”!

Mezőkövesd képviselő-testülete úgy döntött, legyen állandó rendőri jelenlét a Hősök terén, valamint a Szent László téren. Mivel a rendőrkapitányság állományát erre a célra nincs lehetőség igénybe venni, ezért a rendőri jelenlétet szabadidejét töltő rendőr bevonásával biztosítják.

A Jobbik kérte, hogy a járőr a Szent László térről menjen be Mezőkövesd egyik legproblémásabb részére, a Lehel és a Gergely utcák környékére is. Ez az a városrész, ahonnan a Jobbik a legtöbb lakossági jelzést kapja: a helyi kiilleszkedettek zaklatással, fenyegetésekkel, csicskáztatással, dübörgő zenével, ordibálással zavarják a nyugodt hétköznapokat, sőt olyan esetekről is tudunk, hogy kővel dobálják az ablakokat, vagy éppen ököllel ütik a redőnyt az éjszaka közepén, ezzel megkeserítve az ott élők mindennapjait. Kétségbeesetten mesélték a lakók azt is, hogy a helyi fideszes képviselőjüktől, Csirmaz Józseftől nemhogy segítséget nem kapnak, de a politikus a lakosok által a maguk és házuk védelmére felszerelt kameráit is igyekszik eltávolíttatni.

Való igaz, a kamerák felszerelése nem a lakosság feladata lenne ott, ahol a polgármester immár évek óta ígérgeti térfigyelő kamerarendszer kiépítését. Sajnáljuk hogy a mezőkövesdiek mindebből eddig semmit nem láttak, így kénytelenek saját magukat költségekbe verni, hogy ellássák azt, ami az önkormányzat feladata lenne: a bűnözők megfékezését.

Fügedi Richárd, a Jobbik mezőkövesdi önkormányzati képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!