2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Mága Zoltán jótékonysági koncertje a Mária Rádióért
34160-maga

Mága Zoltán jótékonysági koncertje a Mária Rádióért

Jótékonysági koncertet adott Mága Zoltán a Mária Rádióért, ahol a rádió számára több száz ezer Ft értékű felajánlás érkezett a rádió javára, s a világhírű hegedűművész maga is jelentős összeggel járult hozzá a rádió működéséhez.

A koncert október 4-én vasárnap este volt a budapesti, Béke téri templomban, ahol több száz ember vett részt azon az ünnepi szentmisén, melyet Székely János esztergom-budapesti segédpüspök mutatott be. A szentmise és Mága Zoltán koncertje után esztergomi cigány fiatalok énekeltek és táncoltak, valamint egy idős cigány férfi tett tanúságot arról, hogy az ő életében milyen szerepet tölt be a Mária Rádió. A jelenlevők – tiszteletüket és köszönetüket kifejezve – állva fogadták Mága Zoltánt, aki több mint fél órán keresztül hegedült a közönségnek, s hitéről is tanúságot tett. Az est során többször említésre került a cigányság integrációja, melyben a Mária Rádió is jelentős szerepet tölt be.

A Mária Rádió Egyesület Elnöksége és a rádió munkatársai köszönetüket és hálájukat fejezik ki azoknak a cigány közösségeknek, akik szívügyüknek tekintik a Mária Rádió sorsát. Prontvai Vera, a Mária Rádió főszerkesztője elmondta, hogy a Mária Rádió mögött álló tíz év legmegrendítőbb estéjére került sor a cigány testvérek összefogásának köszönhetően. A Mária Rádió mindig törekedett a társadalom perifériájára szorult rétegek felkarolására, ezért öröm tapasztalni, hogy a cigány közösségek szíve is megdobban a Mária Rádióért.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés