2026. 05. 3. vasárnap

Tímea, Irma

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Sajtóközlemény
royal_magazin_PNG

Sajtóközlemény

Mikrohullámú sütőket vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratórium szakemberei azt ellenőrizték, hogy a mikrohullámú sütők teljesítményfelvétele,készenléti állapotban megfelel-e az előírásoknak. Hét vizsgált termék közül egyről derült ki, hogy nem az előírásoknak megfelelően készült.

Készenléti üzemmódban van egy készülék, amikor nem használjuk, de az továbbra is áram alatt van, (tehát ha nem húzzuk ki a konnektorból). Ilyenkor kizárólag bizonyos funkciókat látnak el a készülékek (például mutatják az időt), de mivel áram alatt vannak, fogyasztják az energiát.

A környezet védelme érdekében az Európai Bizottság – a táblázatban megadott időpontoktól forgalomba hozott készülékeknél – funkciótól függően 1.00 illetve 0,50 W-ban maximalizálta a készenléti teljesítményfelvételt. A táblázatban is látszik, hogy más szabályok vonatkoznak a 2010 és 2013 között, illetve a 2013 után forgalomba hozott mikrohullámú sütőkre.

A követelmények röviden összefoglalva a következő táblázatban láthatók:

Határértékek a háztartási mikrohullámú sütők teljesítményfelvételére vonatkozóan készenléti állapotban

Forgalomba hozatal időpontja

csak reaktiválási funkciót biztosító állapotban

reaktiválási funkciót biztosító állapotban a lehetővé tett reaktiválási funkció jelzésével együtt

csak információ- vagy állapotkijelzést biztosító állapotban

reaktiválási funkció és információ- vagy állapotkijelzés kombinációját biztosító állapotban

nincs határérték

1,00 W

1,00 W

2,00 W

2,00 W

0,50 W

0,50 W

1,00 W

1,00 W

Az ellenőrzésben részt vevő kormányhivatalok 7 db olyan mikrohullámú sütőből vettek mintát, amelyek készenléti üzemmóddal is rendelkeznek, illetve a magyarországi áruházláncokban kaphatóak. A vizsgált termékek közül az Orion, OM-5121D modellszámú kombinált mikrohullámú sütő nem felelt meg az előírásoknak, mert a teljesítményfelvétele készenléti üzemmódban meghaladja a megengedett értéket, illetve az előírás ellenére a mikrohullámú sütő nem rendelkezik energiagazdálkodási funkcióval. A termék forgalmazása így nem jogszerű, az eljárás folyamatban van.

A vizsgált termékek listája itt olvasható:

http://www.nfh.hu/sites/default/files/mikrosutok_teljesitmeny_tablazat.pdf

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

További információ:

Telefonon: Kiss Anita – 06 30 3154040

E-mail-en: kapcsolat@nfh.huó


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés