Öt éve jelent meg a miskolci és a diósgyőri sportéletben az Arago csoport. Leisztinger Tamással, az Arago Holding és a DFC Kft. többségi tulajdonosával beszélgettünk a mögöttünk hagyott évekről, a jelenről és a hosszú távú célokról.
Leisztinger Tamás (Fotó: Szabó Gábor)
– Öt év telt el azóta, hogy Leisztinger Tamás és az Arago csoport szerepet vállalt a diósgyőri labdarúgásban. Mennyiben látja ma másként a diósgyőri labdarúgás helyzetét? Ön szerint mi változott ez alatt az öt év alatt?
– Öt évvel ezelőtt ugrottunk egyet az ismeretlenbe. Ebben a vállalkozásban kezdők voltunk, hiszen korábban soha nem csináltunk ilyet. Nyugodtan mondhatom, hogy nem tudtam, nem tudtuk, mibe vágunk bele. Azt sejtettük, hogy nagyjából mibe fog kerülni, de azt, hogy mi fog történni velünk, hogy milyen közeg vár itt bennünket, arról nem sok fogalmunk volt. A futball meglehetősen turbulens ágazat, ahol annyira összetett viszonyrendszer működik, amivel az ember az üzleti életben nem találkozik. Ez alatt az öt év alatt okosabbak lettünk, és talán kicsit jobban is értünk a foci világához – ha egyelőre nem is olyan szinten, mint a szakma szerintem Magyarországon legjobbja, Szima Gábor, aki a harmadik-negyedik büdzséből csinált hétszer bajnokcsapatot. 5 éve az volt a cél, az ambíciónk, hogy feljussunk az NBI.-be.
Amikor először Diósgyőrbe jöttünk, szakadt az eső, és talán összesen 17 játékos edzett éppen. Hogy a fejlődés ilyen mértékű lesz, az meg sem fordult a fejünkben 2010-ben. Akkor odáig láttam, hogy egy meghatározott összegnél ne emésszen fel többet, a továbbiakat majd meglátjuk. Egyet tudtunk: nagyon szeretnénk feljutni, és hogy ez egy adott összegnél ne kerüljön többe. Ez volt a két legfontosabb eleme az elképzeléseimnek.
Nehéz most pontokba szedni, hogy melyek azok a nagy változások, amik ezt az egész ambíciót tovább görgették. A legnagyobb talán az új látványsport támogatási rendszer. Ezzel vége szakadt annak az évenkénti körforgásnak, hogy letelt egy év, elmegy a játékos, jön a játékos. Tervezhetővé vált a rendszer. Erről és például a Szerencsejáték Zrt.-től származó központi bevételekről annak idején álmodni sem mertünk.
Ezen felül a támogatások segítségével elkezdődhetett az építkezés is. Nemcsak a csapaté, hanem azt infrastruktúráé is. Hiszen azt mindenki érzi, ha épül valami, az már egy maradandó érték. Nem csak a miénk, hanem az egész városé, és nem csak az adott pillanaté, hanem hosszútávra szól. Az igazi nagy változás az volt, amikor elhittem, elhittük, hogy itt generációknak tudunk valamilyen nyomot hagyni. És most nem a stadionról beszélek, hanem a klubházról és az utánpótlásközpontról.
A másik fontos feladat a DVTK professzionális brandjének a felépítése. Igazi kihívás egy városi csapatból megyei szintűt, majd a megyeiből egy régiós klubot megformálni, amely több sportágban is jelen van. Ebben óriási az előrelépés az elmúlt időszakban.
Készítettünk egy gyors számítást, amely szerint mára a DVTK címer alatt 6 sportág és az utánpótlással együtt több mint 1.200 igazolt versenyző szerepel, de reményeim szerint néhány éven belül a 3.000 főt is meghaladhatjuk. 5 évvel ezelőtt ez még elképzelhetetlen volt. Ezek a számok és a régiós jelenlét az, amely a DVTK brand-hez egy kereskedelmi értéket is kapcsol, amelynek a hasznosítása további olyan bevételeket is generálhat, amelyet a klubba, az utánpótlásba, a szakmai stábba és a professzionális játékosokba visszaforgatva tovább fogja erősíteni és építeni a DVTK-t. A fentiek képezhetik egy hosszabb távú stratégia elemeit, amelyet a DVTK menedzsmentjével el is kezdtünk megvalósítani. Éppen ezért rendkívül szerencsétlennek tartom, hogy sajnos még mindig vannak néhányan, akik próbálják ellentétbe állítani a DVTK család bizonyos sportágait. Ez alapvetően hibás, és a DVTK érdekeivel gyökeresen ellentétes hozzáállás.
Lillafüredi Sport- és Kalandpark
– A labdarúgás mellett más sportágak is a koncepció részévé váltak.
– A kosárlabdának úgy emlékszem, nagy döccenése nem volt, hogy úgy mondjam, azt természetesnek vette a környezet. Itt egy Miskolcon komoly hagyományokkal rendelkező sportág újraépítésében vállaltunk szerepet a kezdeti sikeres lépéseket követően, és a tavalyi teltházas bajnoki döntő már jelezte, hogy helyesen döntöttük és a legjobb úton vagyunk egy, az európai élmezőnyhöz tartozó csapat felépítésében. A jégkorongba történő beszállás – ami legalábbis cégjogi értelemben messze nem olyan volumenű, hiszen a kosárlabdában szerzett 100%-hoz képest a jégkorongban 24,5%-kal kisebbségi tulajdonosok lettünk – üzleti szempontból kisebb jelentőségű. Abban az értelemben persze viszont jelentős, hogy a jégkorong beágyazódása ma Miskolcon komoly szintű, a három elsőség megszerzése pedig tovább emeli a nívóját.
– Az előzőeken túl mi volt a DVTK motivációja a jégkorong esetében? A tárgyalások 2-3 hónapig zajlottak, de a közvélemény számára talán abszolút váratlan volt a nyári bejelentés.
– A valós okok a részemről ebben az esetben üzleti jellegűek is. Először öt-hat hónappal ezelőtt ültem le a Jegesmedvék vezetőivel beszélgetni. Korábban DVTK meccsekről ismertük már egymást, most ők kerestek meg minket, hogy nyújtsunk segítséget a miskolci jégkorong működtetéséhez és további fejlesztéséhez. Mivel építettünk egy szabadidőparkot közel 2 milliárd forintért, azt gondoltam, hogy a jégkorong marketingerejével kiegészülve most már a város összes sportrajongóját meg tudjuk szólítani, és erre szükség van. Ez volt az egyik motiváció. A másik az, hogy ha a miskolci jégkorong úgy működik, ahogy kell, visszahozhatja azt a pénzt, amit befektetünk. És nagyon kíváncsi vagyok arra is, hogy az üzleti életben mennyit lehet profitálnia az embernek a sportba történő befektetéseiből. Tehát érdekel, kit lehet megszólítani azzal, hogy az ember jelentős szerepet vállal egy DVTK szintű sportvállalkozás működtetésében, így ez egy kísérlet is.
Egyébként azt gondolom, hogy ezzel a szerepvállalással minden olyan célunkat elértük – a tulajdonrész nagyságától függetlenül – amit akartunk, és a szempontjainkat minden további nehézség nélkül elfogadták a Jegesmedvék vezetői. A DVTK brandnek ez nagyon jó lehet. Van egy NBI.-es focicsapatunk, van egy kosárlabdacsapatunk, amely harcol a bajnoki címért és az Európa Kupában szerepel, és van egy jégkorongcsapatunk, ami a már eddig elért eredményeivel bizonyította, hogy szintén jegyzett csapat.
– A labdarúgásra visszatérve, tizenkét csapatos NBI.-es lebonyolítási rendszer és az átstrukturált finanszírozás ismeretében mi az, amivel elégedett lenne a 2015-2016-os bajnokság záró fordulóját követően?
– Elégedett? Jó kérdés. Inkább mit szeretnék látni. Nagyon szeretnék látni egy élvezhető, jó futballt. A legnagyobb bajom az elmúlt évvel – és nem kisebbítve annak érdemeit, és az azt megelőzőét -, hogy ha nyertünk, ha vesztettünk – a győzelmi eufóriát leszámítva – nem játszottunk élvezhetően. Ez nagyon zavar. Úgy éreztem – ezt szoktam mondani – hogy nem volt játékunk. Nem domináltuk a középpályát, nem voltak lövéseink, szóval nem élveztem a futballunkat egyáltalán. Ugyanakkor a játékkal való elégedetlenségemtől teljesen függetlenül, hadd térjek ki még egy, számomra rendkívül fontos szempontra. Egy nagyon fontos tapasztalatot szereztünk a klub felépítését, működését, működtetését illetően ebben az időszakban. Azt, hogy nagyon óvatosan kell bánni az olyan kompromisszumok megkötésével, amelyeknek az ellenlába valamiféle tiszteletlenség a klubbal szemben. Nem fordulhat elő még egyszer olyan, hogy bármelyik klubalkalmazott – a belső egyeztetéseket leszámítva – kifelé kritizálja a klubot, mert ilyet következmények nélkül senki nem tehet. Az említett időszakban ez háromszor történt meg, és mi ezt háromszor lenyeltük az illető alkalmazottunknak, mert azt gondoltuk – utólag azt mondom, teljesen tévesen -, hogy tett annyit, vagy tesz majd annyit a klubért, hogy maradjon. A jövőre való tanulság az, amit elmondtam. Visszatérve a kérdésre, azzal tehát már önmagában elégedett lennék, ha lenne a csapatnak játéka, fazonja, hívjuk, aminek akarjuk. Ez az egyik része. Az eredmény oldalon? Nos, ha az ember egyszerűen megfogalmazza a vágyait, akkor bármi, ami nemzetközi kupaszereplésre jogosít. Bármi. Legyen az a kupa, vagy a bajnokságban a dobogó, annak személyesen nagyon örülnék, de utána mindig a saját vágyaimmal szemben is szkeptikus vagyok. Az elvárható, hogy egy management nem teljesíthet rosszabbul, mint a költségvetések sorában elfoglalt helye, de amit a fölött teljesít, az már extra. A költségvetéseket alapul véve tehát a nemzetközi kupaszerepléshez nekünk ma extra kell, mert van a magyar bajnokságban legalább öt olyan csapat, akiknek már csak a támogatási rendszer miatt is nagyobb a költségvetése. És az egyéb kiváltságokról még nem beszéltünk. Gondoljuk csak meg, hogy a tavalyi első négy helyezettnek más külföldi-magyar arányt kell tartania például. Persze lehet ebből a helyzetből kirugózni, csak az már vállalhatatlan összegbe kerül. Ennek ellenére nagyon szeretnék egy negyedik helyet. A kérdés az, hogy kit tudunk magunk mögé utasítani. Az ember fogja a kis kezét, és elkezdi számolni, hogy Fradi, Debrecen, Videoton. És akkor ott van az a hely, amit el tudok képzelni jelenleg.
– Költségvetésünket tekintve csak ez a három csapat van előttünk?
– Nem. Szerintem a Puskás Akadémia és az Újpest is. A büdzsénk jelenleg valahol az 5-6. helyen van.
– A tizenkét csapatos NBI. milyen hatással lehet az NBII.-re?
– Attól tartok, hogy óriási lesz a nyomás rajtuk. A feljutás lehetősége a másodosztályban mindenki előtt ott lebeg, mint szamár előtt a sárgarépa. Szerintem az NBII.-ben olyan öldöklő verseny lesz, hogy azt el se tudom képzelni. Azzal ugyanis, hogy a tizenhat csapatos első osztály létszáma tizenkettőre csökkent – talán furcsa, amit mondok -, de ez az NBI.-es kluboknak erkölcsi és gazdasági értéket jelent. Ennek a körnek a része lenni komoly érték.
Épül az edzőközpont főépülete (Fotó: Szabó Krisztián)
– Rendkívül jelentős infrastrukturális beruházás zajlik Diósgyőrben. Az edzőközpont főépületének megépítése mekkora mérföldkő a diósgyőri utánpótlásképzésben?
– A jelenlegi beruházás a II. és a III. üteme az infrastrukturális fejlesztéseknek, és ezzel úgy gondolom, megteremtjük az utánpótlás számára szükséges infrastrukturális feltételeket. Első lépésben a TAO támogatásnak köszönhetően létrehoztunk egy kis utánpótlásközpontot, amely két füves és egy műfüves nagyméretű edzőpálya megépítését, és egy korábban már meglévő, nagyméretű műfüves edzőpálya teljes felújítását jelentette. A klubot üzemeltető gazdasági társaságban tavaly történt tőkeemelés eredményeként további közel 6 hektárnyi területet vásároltunk, és ide épül egy 3.000 négyzetméteres épület öltözőkkel, tantermekkel, irodákkal és étteremmel, de épül további öt nagyméretű edzőpálya is. Mindezek nettó értéke megközelíti a 2 milliárd forintot. Ugyanakkor az új épület egyben klubházként szolgálna. Személy szerint a debreceni utánpótlás-beruházást is etalonnak tartom. Ott egy rendkívül funkcionális, a szó jó értelmében vett már-már minimalista megoldást alkalmaztak. Egyszerű, funkcionális klubház 8-10 edzőpályával, világítással, és csupa kifejezetten az eredményes munkát szolgáló alkalmazással. Mindennek optikai jelentősége is van. Ha eddig ideérkezett egy játékos, akit le akartunk igazolni, és véletlenül nem rögtön a jelenlegi klubházba ment be, hanem elnézett rossz irányba, jó eséllyel hazaszaladt. Hiába mondták neki azt, hogy itt a béreket folyamatosan kifizetik, hogy a háttér rendezett. Míg ha jövő júniustól jön ide valaki, reméljük, jobb lesz az egésznek a hangulata. Ezen felül meggyőződésem, hogy az idetartozás ereje is nagyobb lesz, hiszen terveink szerint a fejlesztés itt nem érhet véget. Nagyon komoly beruházások zajlanak jelenleg az országban, és mi nyitott szemmel járunk. Ha bárhol olyan ötlettel találkozunk, amit érdemes adoptálnunk, azt nagyon szívesen átvesszük, és amennyiben a TAO-támogatás rendszere a továbbiakban is működik, és minderre lehetőséget ad, úgy meg is valósítjuk azokat. Ez idő szerint a további edzőpályákhoz szükséges támogatás összegyűjtése zajlik, de itt jelenleg nem is szorít még bennünket az idő, hiszen az engedélyeztetési szakaszban tartunk. De amennyiben várakozásainknak megfelelően megérkezik az év második felében a minisztérium és az MLSZ jóváhagyása, akkor rendkívüli mennyiségű TAO-t kell összegyűjtenünk. Közel 1 milliárd forintot.
– A megépülő stadion legutóbbi tervei alapján abban irodák és a klub hátterét kiszolgáló egységek is kialakításra kerülnek.
– Én ezt azért nem pontosan értem, mert a stadionnak a jövőbeli státusza most még mindössze abban az értelemben tisztázott, hogy kinek a tulajdona lesz, de hogy miként fog üzemelni, abban a tekintetben nem. A mai álláspontom ez ügyben az, hogy a klub a stadiont egy hónapban 2 meccsnapra ki fogja bérelni. Pont. Ennyi. Többről akkor tudunk nyilatkozni, ha több információnk lesz az új stadion üzemeltetéséről.
– Végül egy, a regionális nagy klubbá válás útján megkerülhetetlen témakör. Lesz-e és ha igen, mi lehet a következő sportág a DVTK égisze alatt?
– Komoly terveink vannak, és ezek között szerepel egy multifunkcionális sportcsarnok felépítése is. Nyilván ez meghatározza azt, hogy mely sportágaknak tudunk helyet adni. Természetesen már azzal is elégedett lennék, ha a jelenlegi sportágakban elérnénk az elvárt sikereket. Felépült a szabadidőpark Lillafüreden, az esetleges együttműködésben ott is komoly lehetőségek vannak. Nem volnék kétségbe esve, ha nem lenne új sportág a közeljövőben a DVTK színeiben, mert minden esetben csak akkor lépünk, ha egy adott sportág szervesen beilleszthető a DVTK struktúrájába, működésébe. Egy új szakág azért biztosan lesz, pontosabban már van, de sokkal komolyabban fogjuk venni. Ez a nagypályás női labdarúgás. Ebben a sportágban abszolút realitásnak érzem egy, a Bajnokok Ligájába jutó csapat létrehozását és működtetését. Az előkészületek zajlanak, tanulmány készül a klub számára, hogy ez a humánerőforrás és a pénzügyi források terén milyen kötelezettségvállalást jelent. De ez hamarosan elkészül, véleményem szerint még idén neki is tudunk kezdeni, hogy felépítsük. A nagypályás női labdarúgás tehát meglesz, és közben azt szeretném látni, hogy a jelenlegi sportágak, a versenyzők, az edzők, a szakmai stábtagok és a szakági vezetők eredményesen és hatékonyan tudnak együtt dolgozni. A DVTK-ért.
