2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » A kormány ösztönzi a kis- és középvállalkozások exportját
royal_magazin_PNG

A kormány ösztönzi a kis- és középvállalkozások exportját

(MTI) – A kormány egyik célja az, hogy nőjön a kis- és középvállalkozások exportja, ezért támogatja a vállalkozásokat abban, hogy minél nagyobb számban vegyék igénybe az ösztönzőrendszer eszközeit – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára az Exportra fel! című fórumon kedden, Zalaegerszegen.
Szabó László elmondta: az elmúlt fél évben több mint 7,9 százalékkal nőtt a magyar export, ami azt jelzi, hogy a magyar minőségi termékekre és technológiára komoly igény van.
Hozzátette, ugyanakkor az export túlnyomó részét, közel 80 százalékát a nagy multinacionális vállalatok által előállított termékek teszik ki, ezért növelni kell a kis- és középvállalkozások (kkv) exportképességét. A kormány fontosnak tartja, hogy minél több kis- és középvállalkozó szállítson be a nagyobb cégeknek, és ha elértek egy adott fejlettségi fokot, akkor önálló exportra is képesek legyenek – hangsúlyozta.
Elmondta, az exportfejlesztésben a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) az Eximbank Zrt. segítségével olyan csomagot tud nyújtani a kis- és középvállalkozóknak, amely lehetővé teszi, hogy a versenyképes terméküket, szolgáltatásukat külföldön is el tudják adni. A külföldi partnerek megtalálásától kezdve a szabályozásokon, nyelvi problémákon keresztül a sikeres üzlet lebonyolításáig mindenben tudnak segíteni és ezt finanszírozni is tudják – ismertette.
Az államtitkár szólt arról is, hogy tavaly 2013-hoz képest 4 százalékkal, 66 százalékra nőtt a magyar beszállítók aránya, így az országban működő nagy integrátor cégek beszállítóinak kétharmada magyar cég.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) kiemelte: minden lehetséges támogatást megadnak ahhoz, hogy az exportra termelő helyi cégek még több lehetőséghez jussanak. A zalai megyeszékhelyen a 2014-2020 közötti európai uniós fejlesztési ciklusban a források 60 százalékát gazdaságélénkítésre és új munkahelyek létrehozására használják fel.
Puskás András, az Eximbank Zrt. vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a kkv-k számára minden igényre kiterjedő, kedvezményes finanszírozási lehetőséget alakítottak ki. A szolgáltatások igénybevételének megkönnyítésére kilenc nagyvárosban nyitnak képviseleti irodát.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium, az Exim, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH), a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az önkormányzatok együttműködésével megvalósuló Exportra fel! című fórumsorozatot azzal a céllal indították el, hogy ösztönözzék és támogassák a cégek külpiacra lépését és fejlesszék a hazai beszállítói kapacitásokat.
Magyarországon az export GDP-hez mért aránya 90-95 százalék, az export meghatározó részét külföldi vállalatok bonyolítják le, mindössze 15-20 százalékra tehető a magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozások aránya. A hosszú távú cél, hogy az exportképes vállalkozások száma a jelenlegi 2-3 ezerről 10 ezer fölé emelkedjen, növelve ezzel a foglalkoztatást és a gazdaság teljesítőképességét.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés