2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Nézők százai láthatták, hogyan készül egy színházi előadás – Éjszaka a Miskolci Nemzeti Színházban
33789-mnsz

Nézők százai láthatták, hogyan készül egy színházi előadás – Éjszaka a Miskolci Nemzeti Színházban

Az évek óta nagy sikerrel futó budapesti Színházak Éjszakája programsorozat mintájára – első vidéki színházként – a Miskolci Nemzeti Színház is megnyitotta kapuit szeptember 19-én éjszaka az érdeklődők előtt. Éjszaka a Színházban programján nyílt próbákkal várta a látogatókat a teátrum, ahol majdnem 250 néző pillanthatott be a színfalak mögé, tekinthette meg, hogyan készül egy előadás. Este nyolc órától éjfélig a részvevők – színészek vezetésével – beleshettek mind a négy játszóhelyen előkészületben lévő előadásainkba.


A színház előcsarnokában a Miskolci Balett szórakoztatta az érkezőket, akik rögtönzött próbán mutatták meg, milyen egy gyakorlat a táncosoknál, és hogyan készül első bemutatójuk, A nagy Gatsby.
A Nagyszínházban Kesselyák Gergely, Giacomo Puccini egyik legszebb operája, a Tosca rendezője várta a látogatókat, aki a harmadik felvonás készülésének lépéseibe avatta be a nézőket, és mutatta be azt a monumentális Róma makettet, amely az előadás különleges díszletéül szolgál majd.
A Keszég László által rendezett, az utolsó római császárról szóló A nagy Romulus színészei a Csarnokban fogadták az éjszakai közönséget. A próbán a résztvevők azzal szembesülhettek, hogyan áll össze egy jelenet, mennyire fontos egy-egy hangsúly, mozdulat, gesztus – és hogy igazán történelmietlen lesz ez a történelmi komédia.
A Kamaraszínházban New York-i dokkmunkások élete elevenedett meg a Pillantás a hídról próbáján. Lukáts Andor rendező az előadás kulcsjeleneteit mutatta meg a csoportoknak, bevezetve őket abba a folyamatba, ahogy fokozatosan megszületik az a színpadi feszültség, ami végigkíséri majd ezt az előadást.
A Játékszínben egy orosz vidéki kúriába érkeztek a nézők, ahol a ’80-as évek világát idéző díszletben Ványa bácsi történetébe pillantottak be. A. P. Csehov művét Szőcs Artúr viszi színre, aki elárulta, hogy még rendező szakon találkozott először ezzel a darabbal, most pedig akkori koncepcióját bontja ki a 18 éven felülieknek szóló előadásban.
Éjszakai színházi rendezvényét hagyományteremtő céllal szervezte meg a miskolci teátrum, amellyel talán példaként szolgálhat más vidéki színház számára is, hiszen minden városban rengeteg a színházszerető ember, akik kíváncsiak arra, hogyan is készül egy előadás, mi történik a színfalak mögött. Reményeik szerint a jövőben a budapesti Színházak Éjszakája programsorozattal együttműködve egyre több vidéki színház nyitja majd meg kapuit évente egy éjszakára, és szervez csak a közönségről és a színházakról szóló programokat.

Papp Andrea

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés