2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Európai kitüntetés a Spidernek
33777

Európai kitüntetés a Spidernek

Megható és egyben felemelő volt az ünnepség, amelyen a Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport átvette az Európai Parlament által alapított Európai Polgári Díjat.

Megható volt  Hatira és édesanyja szavai miatt, amikor felelevenítették az 1999-ben Izmit városában, történt földrengés eseményeit, amikor is 5 nappal a földrengés után már nem sok remény volt arra, hogy túlélőt találnak. Mancs azonban jelzett, hogy érdemes még kutatni, mert valaki van a romok alatt. Ahogy Hatira elmondta, Ő még annyira kicsi volt, hogy kevésre emlékszik, de örökké hálás lesz a magyar csapatnak.- Mindenkit szeretek, aki itt van, mondta könnyes szemmel.

Édesanyja, zokogott amikor megköszönte a csapatnak, és a magyaroknak amit a gyermekéért tettek.

A mentőcsoport idén a város Pro Urbe díját is elnyerte, erre dr. Kriza Ákos polgármester emlékeztette a vendégeket köszöntőjében.

Felemelő volt, mert megtudhattuk, Pelczné Gáll Ildikó EP-alelnöktől, aki felterjesztette, s egy esztendőn keresztül harcolt, hogy  a Spider Miskolci Speciális Mentőcsoport kaphassa meg  az Európai Parlament által alapított 47 díjazott közül magyarként az elismerést. – Az elismerést olyan kivételes teljesítményt nyújtó embereknek illetve szervezeteknek ítélik oda, akik példaértékű munkát végeznek, európai értékeket képviselnek. Számomra, miskolciként egyértelműen adódott, hogy a mindannyiunk által ismert Mancs, vagyis Lehóczki László és csapata az, aki leginkább megérdemli ezt a díjat. Nevük összefonódott a világban Miskolc nevével.

-Mi úgy tartjuk, hogyha egy embert megmentesz, az olyan, mintha ezer embert mentettél volna meg – mondta beszédében Sakir Fakili, Törökország nagykövete. Külön hálával tartozunk ennek a csapatnak.

A díjat Lehóczki László, a csapat  vezetője vette át, s amikor megköszönte bizony az Ő szavai is elakadtak: – Nagyon köszönjük ezt a vastapsot, nem vagyunk hozzászokva, – kezdte a mentőcsoport vezetője. Nehéz megszólalni – folytatta. – Az 1996 júniusában megalakult Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport tagjai önkéntesek,  civil foglalkozásuk nem a katasztrófavédelem, mentési és felderítési tevékenységüket karitatív módon végzik. A csoport 28 országban mentett már megrongálódott épületekben, romokon, roncsok között, hegyekben, sziklás területeken, vízen és víz alatt. Ezek közül a legemlékezetesebb számunkra a 15 évvel ezelőtti, törökországi földrengés, amikor is 86 óra elteltével élve sikerült kimentenünk a romok alól egy 3,5 éves kislányt.

Dr. Horváth Viktória, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet felajánlotta Hatirának: ha úgy dönt, hogy a későbbiekben tanulmányait Magyarországon szeretné folytatni, úgy ösztöndíjjal is segítik vágya beteljesülését.

Az ünnepségen az egyik legmeghatóbb élmény az a kisfilm volt, amely a világhírű mentőkutyáról, Mancsról szólt.

Záróakkordként pedig bemutatót tartott gazdája a Spider egyik büszkeségével, az okossága alapján IQ nevet viselő  keresőkutya, aki most hét éves, és talán méltán lesz Mancs utódja.

OBE-OL

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés