Sajtótájékoztató keretében együttműködési megállapodást ír alá a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara Mád Község Önkormányzatával az egyetem Szenátus termében szerdán. Az együttműködés keretében a Műszaki Földtudományi Kar oktatói és kutatói előadásokkal, rövid távú képzésekkel és közös kutatások végrehajtásával segítik Mád Község Önkormányzatát a borászat és az ásványtani, földtani, valamint hidrogeológiai viszonyok kapcsolatával összefüggésben. A megfelelő tudományos információkra alapozott dűlőszelektált borok minőségének javításával még inkább növelhető a világhírű tokaji bor elismertsége. Az együttműködésnek különös aktualitást ad, hogy a Műszaki Földtudományi Kar néhány hónapja fejezte be sikeresen a „KÚTFŐ – a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának felszín alatti vizekhez kapcsolódó nemzetközi kutatási potenciáljának fejlesztése célzott alapkutatási feladatok támogatása által” című projektet, amelynek keretében a teljes Tokaji borvidék geológiai, szerkezettani, vízföldtani és geotermikus adottságaival kapcsolatban is számottevő új eredmények születtek. Az együttműködés keretében Mád Önkormányzata gyakorlatokon fogadja majd a Miskolci Egyetem hallgatóit, akik a helyszínen kapcsolódhatnak majd be számos érdekes kutatási munkába.
2025. április. 15. 23:46
A tűzijátékok és egyéb pirotechnikai eszközök használata hosszú évszázadokra visszanyúló ünnepi szokás, sokak számára örömteli, fontos közösségi élmén…