Hányszor, de tényleg hányszor vágytunk már egy varázsálcára, amellyel egy varázsszó és néhány mozdulat kíséretében minden elintézhető és megoldható. Jól tudjuk, hogy ilyen csak a fantáziavilágban létezik, de azért attól még ott motoszkál a fejünkben, mégis milyen így az életünk.
A Harry Potter J. K. Rowling nézőpontján keresztül adott benyomást és elképzelést – azonban ez egyféle a sok lehetséges között. Egy másikat mutat meg Lev Grossman A varázslók című, posztapokaliptikus trilógiájában, amelyben több a torz és a rossz, mint a szép és jó.
A trilógia alapjával és a kezdeti bonyodalmakkal a sorozatéval azonos címet viselő első részben ismerkedhetünk meg. Dióhéjban arról szól, hogy mi vajon történne, ha hétköznapi emberek mágusiskolába járhatnának, teletűzdelve partikkal, szexszel, drogokkal, átkozódással és a későbbiekben helytelennek bizonyuló döntésekből. A szereplők nem a klasszikus értelemben vett hősök: normál emberként viselkednek és nem egy hibát követlek el.
Az egyik főszereplő, Quentin Coldwater olyan, mint a legtöbb tinédzser: tele van problémákkal. Vagyis nem úszik öröm. és boldogságmámorban, bizonytalannak látja jövőjét a (nem csak a kollégiumban), próbálja megtalálni a helyét a világban és a boldogulást, valamint szívügyekkel is kénytelen bajlódni. Így botlik bele aztán a véletlen összjátéka folytán a Brakebills nevű varázssuliba. Ide nem olyanok járnak, akik kiválasztottak, akiknek ereiben (teljesen vagy félig tiszta) varázsvér csörgedezik, és semmi nyoma sincsen mágikus örökségnek. Tanuló bárki lehet, és csupán a kitartás, az erőfeszítés és a tehetség számít. Az pedig nem senkit nem ér meglepetés, hogy Quentin sikerrel átmegy a felvételi teszten.
A Grossman által megalkotott világ nem rózsás és szivárványos, az emberek pedig nem mindig reménytelik, hanem gyakorta félig üresnek látják a poharat. A főhősöket olykor inkább lenézzük, míg az antihősök lehetnek döbbenetesen lenyűgözőek is. Nincs hiány önzőségből, nárcizmusból, embergyűlöletből – ezeket mind elítéljük erkölcsileg, miközben ezektől válnak a szereplők emberivé. A tökéletesség tehát A varázslókban sem létezik. Ezek adják a sztori hitelességét, hihetőségét.
A mágiarendszer mechanikusan és módszeresen felépített. Itt nincs szükség skandálásra vagy elmotyogott igékre, és a gonoszság sem testesül meg. Az ördög, a terror sokkal kevésbé látható, de ez nem jelenti azt, hogy egyben kevésbé hatékony-hatásos is. Mindez egy örökérvényű morális kérdés köré épül: Vigyázz, mit kívánsz. A diákok ezt tapasztalják meg a felnőtté válás küszöbén, akár akarják azt, akár nem.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy Lev Grossman kissé felrázta a fantasy műfaját: sokan régóta vártak már egy olyan műre, amely kitölti a realitás hiánya okozta űrt, teljesebbé és kerekebbé téve a műfajt. A varázslók sötét és pesszimista, a fantasy és a mágia pedig jóval tervszerűbb és ésszerűbb a vártnál és megszokottnál – egy szóval: realisztikus.
