2026. 07. 22. szerda

Magdolna

1 EUR 360 HUF
1 GBP 423 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Összefogás a Cserehátért
33366

Összefogás a Cserehátért

A Társadalmi innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében című projekt keretében, a Miskolci Egyetem vezetésével próbálják összeszervezni, erősíteni a Cserehát önsegítő képességét. A humántőke fejlesztési programban résztvevőket a szerdai, edelényi projektnyitón Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte.

A projekt hármas célt szolgál, a térségi integrációt, a helyi gazdaságfejlesztést és a térségi identitás építését. Az első lépéseket is megtették szerdán, amikor a nyitórendezvény egyben az innovációs körök megalakítását is szolgálta. A kezdésre számos, a térség fejlesztésében érdekelt szakember  jelent meg a pazarul felújított L’Huillier-Coburg kastélyban.


Fotó:A pályázati lehetőségek igénybevételéhez tudáskoncentrációra van szükség – hívta fel a figyelmet a megyei közgyűlés elnöke

Török Dezső köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy a rendszerváltás óta számtalan konferenciát tartottak, tenulmányok garmadát írták a Cserehátról, programokat indítottak, azonban érdemi előrelépés nem történt. A legjobb szándék is kevés, ha nincs meg a helyszínen a megfelelő humán erőforrás,  illetve a tudáskoncentráció. Ezt segíti a most induló projekt. „Reményeim szerint, ha a választási ciklus végén újra találkozunk ebben a körben, akkor arról számolhatnak be, hogy a Cserehát elindult felfelé!”- zárta beszédét Török Dezső.

Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettesének várakozása szerint a projekt keretében olyan értéket sikerül létrehozni, amely fontos helyben, a megyének és az országnak egyaránt.  Szorgalmazta a lokálpatriotizmus, az identitás erősítését.

Veresné  dr. Somosi Mariann, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja megerősítette, hogy felelősséget éreznek a térségért és a megyéért. Erősíteni kívánják a szolgáltató jelleget.

A társadalmi innováció fogalma, jelentősége az elmaradott térségek fejlesztésében címmel G. Fekete Éva projektmenedzser  tartott előadást.  Bemutatta a Cserehát problémáit és az arra adandó válaszokat. A térség szellemi felpezsdítésével kapcsolatban az egyetem mintegy 60 szakemberének a „szürkeállományára” támaszkodnak.

A szünetet követően a résztvevők bevonásával megtartották a társadalmi innovációs körök  alakuló ülését, illetve az első megbeszélést.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés