2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Manjrekar James a DVTK játékosa
33352-1

Manjrekar James a DVTK játékosa

Múlt héten csatlakozott a DVTK edzéséhez a 22 éves Manjrekar James, aki az előző bajnokságban a Pécset erősítette. A háromszoros kanadai válogatott játékos a mai napon aláírta szerződését Diósgyőrben, miután a játékengedélye is megérkezik, már csak a szakmai stábon fog múlni, mikor mutatkozhat be a DVTK címeres mezében.
Manjrekar James (Fotó: Ferencsák Tamás)

Manjrekar James 1993-ban született a Kis-Antillákon fekvő Dominikai Közösségben. Kilenc éves korában családjával Kanadába költözött és az évek során állampolgárságot is szerzett. Labdarúgó akadémián töltött éveit követően Európa felé fordult, spanyol és német próbajátékot követően a PMFC-nél állapodott meg. Eleinte az utánpótlásban szerepelt, tavaly októberben azonban bemutatkozott a felnőttek között is és hamar kihagyhatatlanná vált, összesen 16 mérkőzésen lépett pályára, és az Újpest ellen be is talált.

Időközben idén tavasszal meghívót kapott a kanadai válogatottba is, ahol két felkészülési találkozót követően világbajnoki selejtezőn is pályára lépett. Nyáron pedig az U22-es (olimpiai) válogatottal a Pán-Amerikai Játékokon játszott három alkalommal Kanada színeiben.

– Eddig csak néhány edzésen vettem részt, ez az idő kevés ahhoz, hogy kiismerjem magam, de a társak nagyon barátságosak, segítőkészek voltak, mindenki kedvesen fogadott, úgyhogy eddig nagyon jók a benyomásaim – mondta Manjrekar James. – Nagyon örülök annak, hogy Diósgyőrbe szerződtem és annak is, hogy Magyarországon folytathatom a pályafutásom, hiszen az elmúlt években nagyon megkedveltem ezt az országot. Bízom abban, hogy sok mérkőzést fogunk majd megnyerni és sokszor örvendeztetjük majd meg a szurkolókat. Szeretnék meghatározó játékosa lenni a Diósgyőrnek.

Névjegy

vezetéknév: James
keresztnév: Manjrekar
születési idő: 1993. augusztus 5.
születési hely: Roseau (Dominikai Közösség)
állampolgárság: kanadai, dominikai közösségbeli
magasság: 191 cm
poszt: védekező középpályás, középső védő

válogatott: 3/0
pályafutás

2014/2015 PMFC-Matias (NB I.) 16/1
2013/2014 PMFC-Matias utánpótlás (U21-es bajnokság) 23/3
2012/2013 PMFC-Matias II (NB III. Dráva-csoport) 18/5
2011/2012 PMFC-Matias utánpótlás
Sigma FC utánpótlás (Kanada)
North York Azzura utánpótlás (Kanada)

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Gödöllő, az úszó város
Hiánypótló kezdeményezés színterévé válik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tulajdonában és üzemeltetésében álló Gödöllői Városi és Térségi Usz…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés