Röviden ezzel a címmel lehetne leginkább szemléltetni, hogy a maranellói csapat már Sebastian Vettellel folytatott első közös évében behódolni látszik a négyszeres világbajnoknak.
Le lehetne persze Kimi Raikkönen új szerződését úgyis fordítani, hogy az olaszok jó szokásukhoz hÍven most sem mertek kockázatot vállalni egy fiatal pilótával, mindenesetre kétségünk se legyen afelől, hogy 2007 világbajnoka a puszta véletlennek (nem is kiváló teljesítményének) köszönheti, hogy hosszabbított vele a Ferrari.
Miközben hosszú hónapok óta a legtöbb szakmabeli Valterri Bottas vörösökhöz igazolását várta és borítékolta volna előre, főleg miután a taljánok már nyíltan ostromolták ajánlatukkal a tehetséges finn titánt, Raikkönen maradásával kis túlzással bombameglepetés született. Felröppent egy-egy hír ugyan a közelmúltban arról, hogy Kimi talán mégis kihúz még egy évet Maranellóban, de Sergio Marchionne elnök rosszalló megnyilvánulásai után ez a verzió nem tűnt túl reálisnak. Valószínűleg magát a Bottas-menedzsmentet is meglepte a hirtelen bejelentés, miután nem kezdő rókák irányítják a legújabb finn pályafutását, még akkor is, ha világos volt, hogy a Williamsszel jövőre is szerződésben álló fiatalembert a Ferrarinak jó pénzért kellett volna kivásárolnia a kontraktusából. Ez azonban nem az első eset lett volna a csúcskategória történetében – főleg nem egy aranytojást tojó tyúk megszerzése esetében -, így senkinek nem támadhat az az illúziója, hogy ez megoldhatatlan problémát jelentett volna a Forma-1 legpatinásabb és az FIA által (a bajnokságban elért eredményétől függetlenül is) anyagilag leginkább támogatott csapatának. A szerződések ma már sokat nem jelentenek a csúcskategóriában, ahogy azt jól példázta év elején Giedo Van der Garde nagy vihart kavart esete is a Sauberrel. Persze az is igaz, hogy jelen helyzet pénzügyileg sokkal kedvezőbb, hisz Raikkönen jövőre a korábbiaknál jóval kevesebb fizetésért vezetheti majd a Ferrariját…
A maranellói vezérkar döntésében minden bizonnyal nem a logikának, inkább a marketing szempontokon túl (hisz mégis csak egy ex-világbajnokról van szó) a már most Schumacheri módon kommunikáló, irányító szerepbe lépő, és a csapat által már-már bálványozott Sebastian Vettelnek volt jelentős szerepe. A RedBullal négy címet begyűjtő német már kilenc hónap alatt kivívta magának azt a pozíciót az olaszoknál, hogy finoman, mégis közérthetően sugallja akaratát a Scuderia felé, miszerint számára Kimi Raikkönen a megfelelő csapattárs. Az ilyen komoly kérdésekbe való beleszólást pedig csak az igazán nagyok, az Ayrton Senna, Alain Prost, Michael Schumacher kaliberű versenyzők képesek elérni. Vettel felnőtt, és be kell vallani igazán jól keveri a lapokat. A Mark Webberrel való korábbi civakodásai, valamint tavaly Daniel Ricciardótól elszenvedett veresége után új munkaadójánál végre nagyon jól érzi magát a bőrében, és miután a szabad verseny szellemében is hamar tisztázódott a csapaton belüli erősorrend, és Kimi végtére is amolyan barátféle, érthetően esze ágában sem volt egy új csapattárssal vesződni. Pláne nem egy karrierje elején járó fiatal, sikerre törő, a némettől egyáltalán nem megilletődő Bottasszal vagy a már 17 évesen is komoly érettséget mutató, és már most hihetetlenül öntudatos Max Verstappennel. A csapaton belüli nyugalom és kiegyensúlyozottság komoly érvek voltak részéről, nem meglepő, hogy a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene is a stabilitásra és a Kimi-Vettel kapcsolatra hivatkozott a Kimi-szerződést megerősítő hivatalos nyilatkozatában. Remélve persze, hogy Raikkönen tudja majd viszonozni a bizalmat…
Az év kezdeti szakaszában az Alonso távozása után feléledő finn biztató teljesítménye láttán pedig még valóban idillinek tűnt a helyzet ezzel a párossal, látva a főnök és fiai közötti állandó bizalmaskodást, ölelkezéseket, ám Kimi bahreini hétvégéjén – épp mikor hozta idei első dobogóját – mégis történt valami, és előtört a pszichológusként addig kiválóan funkcionáló Arrivabenéből a kétely. Onnantól kezdett el nyomást helyezni Raikkönenre, hogy ha nem teszi oda magát rendesen, akkor évvégén bizony elköszönnek egymástól. Nos, Kiminek talán nem a nyomás a legjobb motiváló eszköz, mint kiderült, mert lassan-lassan különböző okok miatt Vettel árnyékává kezdett válni – főleg az időmérőkön, amelyek meghatározták versenyét is. Ennek ellenére Raikkönen mégis Vettel oldalán folytathatja pályafutását.
Márcsak azért is ellentmondásos a dolog, mert Arrivabene gesztusai, cselekedetei eddig mind a Ferrarinál hiányolt bátorságot mutatták, így azt hihettük – legalább is én voltam olyan naív, hogy van annyira következetes és eredmény-centrikus a főnök, hogy a Montezemolo-korszakot maga mögött hagyva nem „az egy pilótára építünk” elvet fogja követni. Ez a modell jelenleg nem állja meg a helyét, főleg akkor, amikor a világverő rivális Mercedes – a hungaroringi bolond futamot leszámítva – két bombaerős versenyzővel gyűjti be az elérhető maximális pontokat. Erre mondják az olaszok, hogy de hát Raikkönen az utolsó bajnokunk, és hát mindkét pilóta egyenlő elbánásban részesül… Csakhogy Alonso és Vettel felülkerekedése után nehéz azt elképzelni, hogy a „Jégember” köntösébe bújó, ámde valójában érzékeny Kimi egyre könnyebben emészt meg egy-egy kudarcot, és a mezőny rangidőseként egyre jobb és motiváltabb lesz.
A finn most mindenesetre biztosan megkönnyebbülve és lelkesen ül majd autóba, de csak reméli a Ferrari, hogy az egyébként kétségtelenül sokszor peches pilótánál többé nem törnek felszínre az időről-időre felbukkanó szokásos problémái. Raikkönen mind előző csapatánál, a Lotusnál, mind pedig a Ferrarinál küzd azzal, hogy csak igen szűk tartományban tudja kihozni a maximumot az autójából, és ez ebben a mai, komplex Forma-1-ben nagyobb baj, mint valaha. (Főleg, miután a Ferrari azt a James Allison zseniális tervezőt is leszerződtette technikai igazgatónak, aki a Lotusnál már felismerte Kimi problémáit és igényeit.) A versenyeken még mindig megkérdőjelezhetetlenül gyors pilóta esetében nem világos, miért nem képes teljes mértékben alkalmazkodni az új F1-hez, és miért nem tudja hozni folyamatosan azt az elkötelezettséget a munka terén, ami a legnagyobb bajnokokat jellemzi, és ami egyértelmű különbséget jelenthet akár a pályán is. Vitathatatlanul egy, a még régi érából való egyéniség, ami fontos a Forma-1-nek és a Ferrarinak, és persze az őt imádó nagyszámú rajongótábornak is, de ez mégis inkább már csak egy nosztalgikus imidzs lehet, amiért sajnos nem osztanak világbajnoki címeket.
Ez persze maximum a Ferrari és nem Vettel gondja, aki csak végzi a munkáját a maga módján, okosan! Mind a szakmai, mind a pszichológiai részét tekintve. Nem véletlen, hogy már a Ferrarihoz szerződése előtt jó előre aprólékosan eltervezett mindent: az olasz tanulástól a teljes csapat megismerésén át a jó munkamorál megteremtéséig és a motiváció fenntartásáig, egészen a majdan megszerzett befolyása gyakorlásáig. Most ezt gyakorolta, amivel meggyőzte a Ferrarit.
De ki ne bocsátaná meg ezt neki, ha olyan dolgokra képes, mint például a Hungaroringen? Amikor a pénteki edzések után a Ferrarinál a gyatrább teljesítmény miatt eluralkodott a boxban a kétségbeesés, és Raikkönen volt az első F1-es versenyző, aki elhagyta a pályát, Sebastian inkább előhúzott egy amolyan „újratöltő kártyát”, és este fél tízig fáradhatatlanul „töltötte fel” az autón dolgozó szerelőket. És persze örömmel szállt be segíteni a srácoknak. Valamit nagyon tud, mert az elköszönésekor már mindenki mosolygott a csapat összes tagjával kezet rázó németre. Az eredményt tudjuk! Egykor Senna és Prost is képesek voltak az edzések utáni megbeszéléseken 4-5 órát eltölteni a csapattal, és nem csupán a mezőnyt alázó autó további fejlesztése vagy a stratégia miatt, hanem azért, hogy minden egyes pontot átvegyenek a mérnökeikkel, hogy vasárnap le tudják győzni egymást. A Ferrari még nincs ugyan nyerő helyzetben, de a családjának élő Kiminek ez a fajta őrült túlórázás már nem is hiányzik. Vettelnek pedig az nem hiányzik, hogy ez Kiminek hiányozzon. A Ferrari mindenesetre szentül hiszi, hogy jól döntött, és ez a páros juttatja majd csúcsra a csapatot. A tifosi erre vígan rábólintana!
Farkas Lívia
