A számunkra tükröt tartó regények emberi természetünknél fogva általában megosztóak – mindegy, hogy az érintettség társadalmi vagy egyéni szintű, a kritikát sosem fogadjuk örömmel. Nem is az önérzet hamis és álságos legyezgetése a cél, hanem a ráébresztés, s az annak nyomán bekövetkező pozitív változás kilátása. Neil Gaiman Felkavaró tartalom című művében az egyes embereket veszi górcső alá, külön novellákat szentelve nekik.
Meglehet, a téma alapján előzetesen „csupán” hétköznapi, a címből következően meghökkentő, sötét és kényelmetlenséget okozó történetekre számít az, akinek még nem volt szerencséje a szerző munkásságához. Megnyugtatásul (vagy sem, nézőpint kérdése): erről szó sincsen. Ugyanis Gaiman mondanivalóját izgalmas köntösben tálalta, ráadásul műfaji felhozatal is igen színes, így tehát az unalmas jelző nem illik a Felkavaró tartalomra.
Az összesen huszonnégy sztori nincsen felfűzve egy meghatározott témára vagy irányvonalra, viszont azt le kell szögezni, hogy mindenképp (fiatal) felnőtteknek szólnak. Hogy pontosan mikről, az maradjon meglepetés. Abból azonban nem kell titkot csinálni, hogy mindegyik annyira sokszínű és eltérő egymástól, mint mi magunk. Jellemző rájuk a fennköltség és az, hogy magába szippantanak, miközben áthatóan szólnak olyan témákról és magasabb röptű eszmékről, amelyekről prózában nem olyan könnyű olvasmányosan írni.
Mindeközben a könyv ablakot nyit az író kreatív és fantáziadús fejébe, amelyen keresztül istenek, szörnyek, idegenek láthatunk, valamint varázslatos időzésekbe hétköznapi helyeken és a világ vadabb látás- és felfogásmódjába tekinthetünk be. Ehhez Gailman minden eszközt megragadott, ami csak elméje ügyébe került: a felhozatalban megtalálható a sci-fi, a skót-ír mondavilág, a horror és kísértethistóriák, tündérmesék, sőt a versek is. Bizarr? Sokféle? Nem kevésbé, mint mi tudunk lenni.
Neil Gaiman ismét mesteri rövid történetekből és versekből álló, kitűnő művet kreált. Mintha előle képtelenség lenne eltitkolni akármit is, a Felkavaró tartalom a velőnk mélyéig hatol, így el is éri azt a hatást, amelyre már a címben előre felhívja a figyelmet. Nyilván érintettség és fogékonyság függvénye, hogy melyiktörténetet tudjuk a magunkévá tenni, de bizonyára akad köztük legalább egy olyan, amelyhez kapcsolódhatunk. Éppen ezért egyáltalán nem érdemes más véleményére hagyatkozni a novelláskötettel kapcsolatban, hiszen mivel nem létezik két egyforma ember, úgy olvasói benyomás, illetve élmény sem. Érdemes többször nekifutni, mert a novellák más-más árnyalatai kerülhetnek felszínre, és mert mindegyik szolgál némi gondolkodnivaló tanulsággal
