2026. 05. 2. szombat

Zsigmond

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Zene/könyv/film » A sorsfordító Cosmo
33160

A sorsfordító Cosmo

A szürke ötven árnyalata óta a soft és hard erotikus regények kitörő népszerűségnek örvendenek – így egyáltalán nem meglepő, ha a befutás reményében mások is megpróbálkoznak ezzel a műfajjal. Az, hogy az író, E. L. James hideget is kapott, nem csak meleget, mit sem számított, hiszen idén a mozikba került a trilógia első részének filmadaptációja. Akadnak azért regények, amelyekben nem a testi vágyak kiélése nem központi vagy kizárólagos hanem „csak” – bár meghatározó szerepet játszik – egy szál a több között. Kirsten Ashley Álomférfi-sorozata pont ilyen.

A cím alapján buja és kéjenc jeleneteket ígérő könyv megtévesztő, ugyanis A titokzatos Ő címet viselő első részt olvasva csakhamar kiderül, hogy a szürke színnek a műfaj és történet szempontjából indokolt számú árnyalatát vonultatja fel. A romantika és erotika mellett az alvilági és thriller jelleg is meghatározó. Elsőre bizarrnak és furcsának tűnhet ez a párosítás, az írónőnek viszont sikerült működőképes koncepciót létrehoznia.

A kiinduló szituáció hétköznapibb nem is lehetne: Gwendolyn Kidd Cosmopolitant kortyolgatva egy estén Denverben megpillantja álmai pasiját. Nyilván nem tud ellenállni a kísértésnek, így enged vágyainak. A kaland már bőven túlélte az egy éjszakát, s az együttlétek egyre intenzívebbé válnak, mikor a fiatal lánynak kételyei támadnak a viszony jövőjével kapcsolatban. Ekkor kap húga barátnőjétől testvérével együtt halálos fenyegetést, amellyel nem különösebben törődik.

Akkor persze még fogalma sincsen, hogy milyen könnyelmű és döntés is volt ez a részéről. Ezzel a húzással a nyakába veszély zúdított a legjavából: felkerült a maffia térképére. Szerencséjére akad védelmezője, ráadásul nem kispályás a pasas, merthogy „Hawk” fedőnév alatt kommandós. Civil nevén őt Caleb Delegadónak hívják, nem más, mint akivel Gwendolyn testi kapcsolatba bonyolódott. S miközben próbálnak életben maradni, fény derül arra a titokra is, amely miatt Caleb nem léphet át egy határt, bármennyire is szeretné ő és Gwen is. Ennek tetejében számára két fontos személy élete is kockán forog: testvéréé és az álompasiért, azonban mindkettőt nem mentheti meg.

A titokzatos Ő kísértetiesen hasonlít az említett Szürke ötven árnyalatára, de látható, hogy ez csupán a hátteret adja, és a sztori másabb, valamint sokkal akciódúsabb; a főhősnő többször is döntési helyzetbe kényszerül, amelyek fajsúlyosabb következményekkel holmi erotikus játékokénál. Így tehát az E. L. Jamestől kölcsönzött ötletért azért csak-csak meg lehet bocsátani neki, mivel nem csak erről szól regénye. Mindezek alapján arra pedig jó esély van, hogy a trilógia a továbbiakban elrugaszkodik ettől a vonaltól.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés