Nem számít újdonságnak, hogy ismert személyiségek valamilyen könyvvel rukkolnak elő – ők előnnyel is indulnak az átlagos elsőkönyves szerzőkhöz képest, hiszen ismertségük miatt nevük már önmagukban jó reklám lehet.
Az élesebb szakmaváltás sem meglepő manapság a hírességek körében – csak két példát említve: a híradósból lett sikeres üzletasszony, Stahl Judit, aki acélos lábakon áll a gasztronómiában, valamint a diplomácia ajtaját maga mögött bezáró Mautner Zsófia. A közös bennük, hogy mindketten hivatásszerűen fakanalat ragadtak tanulmányaik befejeztével. Természetesen hobbiként is lehet hódolni a főzés szenvedélyének – ezt teszi Hegyi Barbara is, aki nemcsak a színpadon, de a konyhában is remekel. Ennek ékes bizonyítéka immáron második szakácskönyve, az Alkalomadtán.
A szakácskönyvek klasszikusan receptgyűjteményes formában íródnak: minden oldalra jut egy-két, esetleg három étel; az ízlelőbimbókat ingerlő kedvcsinálásnak pedig gusztusos, akár egy teljes oldalas fotók is találhatók illusztráció gyanánt. Ki hitte volna, de fel lehet rázni, illetve meg lehet újítani ezt a sablonos, már-már unalmas koncepciót, csak egy kis fantázia, nyitottság, valamint az evés és a főzés szeretete kell hozzá. Történetek ugyanis nemcsak jelentős, grandiózus életeseményekhez kötődhetnek, hanem olyan egészen hétköznapi dolgokhoz is, mint az étkek vagy az étkezés – utóbbi igazi élvezetet asztaltársaság mellett tud nyújtani, hiszen számos kisebb-nagyobb dolgok megeshetnek, amelyekre jólesően gondol vissza az ember. Talán jobb hangulat nem is bontakozhat annál, mint mikor szeretteink körében adomázunk a régmúltat felidézve.
Az ember – és a piac – amúgy is általában ki van éhezve az újdonságra, így újabb és újabb innovációk látnak napvilágot. Elsőre olybá tűnhet, hogy az imént említett két irányvonal nemigen fér meg egymással: irodalmi hangvételűre venni egy operatív, útmutató jellegű írást? Pedig csakúgy, mint például a bizarrnak ható csoki és chili párosa, e két stílus remekül kiegészítik egymást.
Noha a gasztroműfaj e szeletének nem Hegyi Barbara az úttörője, a már letaposott ösvényen élvezetes művet sikerült „rittyentenie”. A siker egyfelől múlik az összeválogatott receptek repertoárján, amelyek közül nem feltétlen nyeri el minden egyes az olvasók tetszését, de az elmondható, hogy a célközönség ízlését igyekeznek nagyobb részt eltalálni. Másfelől pedig egy titkos összetevőn, amely egyedi, egyetlen és megismételhetetlen: a szakács a maga teljességében, amelyben benne van személyisége, valamint emlékeinek és tapasztalatainak egész sora – így végül kapunk egy kis szeletet a szerzőből.
Hegyi Barbara pedig egyszerre tud ízletes, friss és üde vagy pedig ropogós-roppanós lenni, attól függően, hogy éppen melyik fogás van terítéken a hozzá tartozó anekdota körítésében. Az Alkalomadtán címe beszédes: bármilyen apropó ürügyet szokott adni egy egy- vagy többfogásos menü elkészítéséhez – hisz enni jót enni jó dolog, különösen, ha az az otthon melegében készül, legyen szó akár kikapcsolódásról, akár ünneplésről.
Az könyv összesen harminc menüsort vonultat fel az egyes alkalmakhoz vagy eseményekhez ajánlottan, de persze ezektől függetlenül is elkészíthető bármelyik. Ez a mennyiség bőven elég ahhoz, hogy kedvünkre válogathassunk, valamint adott esetben ne legyünk gondban, ha netalán váratlanul és/vagy valami különlegeset kellene letenni az asztalra. A hagyományos és házias ételeken kívül a rafináltabbak is megtalálhatóak, de még szerb fogásokkal is megpróbálkozhat az, aki egy kis kulináris kalandozásra vágyna.
Az Alkalomadtán minden bizonnyal sokak tetszését elnyerheti: azokét, akik szeretnek a tűzhely és sütő körül sürögni-forogni; akik puszta instrukcióknál valami többre vágynak; vagy akik kedvelik Hegyi Barbarát és szeretnék megismerni. A receptek nem kezdő kuktáknak valók, azonban e könyv számukra kellő motivációként szolgálhat. A kis pillanatmorzsák mint aperitif meghozzák a kedvet a konyhai alkotómunkához – s ha ez egyre gyakrabban megesik, akkor a receptkönyv el
