2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Ováció és vastaps fogadta a Don Giovannit Pilsenben
32755

Ováció és vastaps fogadta a Don Giovannit Pilsenben

Hatalmas sikert aratott a Miskolci Nemzeti Színház előadása a Csehországi városban az Európa Kulturális Fővárosa programsorozaton. A Don Giovanni nyerte el tavaly a vidéki operaelőadásokat felvonultató PRIMAVERA’14 Fesztivál fődíját, így ez a produkció képviselhette Magyarországot idén Pilsenben, az Armel Operafesztivál felajánlásaként és finanszírozásában.

Szabó Máté rendező úgy fogalmazott, meglepően jól fogadták az előadást, hiszen a csehországi város konzervatív nézőközönsége hosszan tapsolt és éljenzett a számok között, az előadás végén pedig vastapssal ünnepelték az egyáltalán nem hagyományos operabemutatót. A hatalmas siker, és a nem megszokott fogadtatás a színészekre is hatott, akik az előadás során egyre lelkesebben játszottak, amit meg is hálált a közönség.

A vendégjáték feltétele volt, hogy a társulat olasz nyelven játssza az operát, így július 6-án a pilseni közönség eredeti nyelven hallhatta Mozart nagysikerű operáját. Olaszul egészen más a darab zeneisége, és más a hatása is, hiszen először maga a zene jut el hozzánk, így más élményt kínál a nézők számára. Bár a Miskolci Nemzeti Színház jövő évi repertoárján már nem szerepel a Don Giovanni, a rendező reméli, a jövőben nem csak egy évadon keresztül tűzik majd műsorra a színházak az operákat, és ha igény lesz rá, ebben a formában is láthatja a közönség az előadást.

Még mindig sokan ódzkodnak az operától, és sokan fenntartásokkal fogadják ezt a műfajt, de azért lettem operarendező, hogy azt az élményt, amit én megélek egy-egy operaelőadáson, átadhassam másoknak is: azt lássák, amit én érzek – tette hozzá Szabó Máté. – Miskolcon hagyománya van az opera előadásoknak, a miskolci közönség nagyon nyitott, és ez hatalmas érték. Ezért kell megadnia a színháznak azt, amit a közönség igényel, hiszen általuk tud messze jutni a művészet.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés