A hétköznapokban nem mellőzhető a jó modor, maximum a legszűkebb körben engedhetjük meg magunknak, hogy lazítunk az illemszabályok szorításán. Mit sem törődik ezzel a Hair, amelynek szereplői szinte letépik a „szájkosarat”, hogy szabad utat adjanak a vulgáris szavak áradatának –ki is jön minden mindenhogy, ami csak a csövön kifér. Ezzel szembesülnek, illetve erre készüljenek fel azok, akik megtekintik a Belvárosi Színház legújabb produkcióját, a híres musical magyar replikáját.
A legtöbben a Hairt annak filmváltozata után ismerhetjük. Viszont, mint ahogyan Berger arról előzékenyen és készségesen tájékoztat még a darab legelső perceiben, másra kell számítanunk – hiszen az eredeti musicalt hozták el, dolgozták át. Olyannyira, hogy köntörfalazás nélkül tartanak tükröt elénk végig az előadás alatt, sőt, nem restek szuggesztív és arcokat fürkésző szemkontaktus kíséretében a közönségnek címezni mondanivalójukat – ezzel is a kényelmetlenség érzését keltve.
Ugyanis van miért fészkelődnünk a kényelmes, párnázott székekben: a rasszizmus, a nemi identitás, a szabadság szárnyait letörő szülői nevelés, a társadalmi konvenciók, elvárások követése mint börtön vagy helyette az azoktól való eltérés választása az esetleges kitaszítottság vállalásával, az út- és önkeresés, a különféle tudatmódosító szerekbe menekülés, vagy a mobilok és számítógépes játékok. Ezekre olykor elegendő utalást tenni, hiszen az okozatokkal mind tisztában vagyunk, amelyek attól még ott vannak, hogy nem akarjuk észrevenni őket.
Ne higgyük azt, hogy ezek a problémák mind a múlté: bár más formában, mint az eredeti musical hátteréül szolgáló vietnámi háborús időszak és amerikai helyszín, napjainkban és hazánkban is megjelennek, illetve még jelen vannak. Ezek felett sokszor kényelmesebb szemet hunyni – vagy akár elegendő néhány sűrű hajtincs is szemellenző gyanánt. Nemcsak másokkal, hanem saját magunkkal kapcsolatban is. Persze az enyhén bohóckodás felé elmozduló és a közízlés határát megközelítő, sőt átlépő szinten mocskos szájú színészi játék alapján legyintve mondhatnák-gondolhatnák a nézők, hogy lári-fári, azonban ez hiba volna, hiszen pont emiatt kell odafigyelni, mi nyomja Berger, Claude és társaik lelkét.
A legjobb, ha nyitottan, valamint a szabályok, elvárások, skatulyák bőréből-ruhájából kibújva tekintjük meg a Mohácsi-testvérek néhány nap múlva két alkalommal Miskolcon is vendégeskedő Hairjét, amely miközben egyik kezével vidáman és pimaszul szórakoztat hol dalolva, hol beszélve, másik kezével, reflektálva jelenünkre, nyakon önt annak égetően forró és kozmetikázatlan igazságával és valóságával.
Fotó: orlaiprodukcio.hu
