2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Csak az egyik sikerült
royal_magazin_PNG

Csak az egyik sikerült

Igen régi, 1991-ben kiadott tájfutó térképen rendezték meg a rádiós tájfutó Budapest bajnokságot a Budai-hegységben, Nagykovácsi környékén. Ez volt az idei negyedik hazai válogatóverseny, ahol a magyarok az augusztusban, a csehországi Marianské Láznéban sorra kerülő XX. Európa-bajnokságra készülhettek.
A korábbi évekkel ellentétben ezúttal a 4 világbajnoki szám helyett csak a két klasszikust, a rövid (RH) és az ultrarövid (URH) hullámút bonyolították le. A terepen való haladást a nagy őszi orkán miatt a földre letört rengeteg faág is roppant megnehezítette.
A nyitó URH versenyben a miskolci Kovács Attila Gábor is főként emiatt kényszerült igen lassú tempóra. Teljesítménye csak a dobogó árnyékába, a negyedik helyre lett elegendő az M60 kategóriában, László Károly (Puskás Tivadar Rádióklub, Budapest), Nagy Béla (Sarkadi RK) és Szűk Zoltán (FMV RK, Budapest) mögött.
A másnapi RH összecsapáson ezért inkább az erdei utakat választotta futóútvonalként. Ráadásul aznap a rutinos fővárosi telepítő bíró, Füredi Péter, a szokásos 3 helyett most 4 jeladó keresését írta elő e kategória futói részére. A rajtot pedig a hegy lábához telepítette, s ezért az első napinál jóval több volt szintkülönbség is a pályában, ami – az utólagos mérések szerint (mert a pálya hosszát, mint titkos adatot, nem közölhetik előre) légvonalban több mint 7 km-re nyúlt.
Ez a megméretés már jobban sikerült a miskolci Európa-bajnoknak, aki az idén végig kitűnő formát mutató válogatott csapattársát, László Károlyt 3 percre megközelítve ezüstérmet szerzett.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!