A levelezés jelentőségére sok esetben később derül fény a történelmi rekonstrukció során, hiszen egy-egy esemény vagy korszak olyan vetületeit rejthetik, amelyek a hivatalos dokumentumokból kimaradnak – így pedig jóval teljesebb képet kaphatunk. Mi több, közben emberi sorsokat, életeket ismerhetünk meg személyes hangnemben, aminek köszönhetően a múlt sokkal közelebb kerülhet hozzánk.
A múltban sok sötét folt van, s a miénkből Szegedy-Maszák Marianne egy fájdalmasat és tragikust tár elénk: a második világháborúhoz kötődőt. Az írónő családtörténet-kutatásának eredményeként született meg a Csókolom a kezét című könyve.
Szegedy-Maszák Marianne szülei, Hanna és Aladár, közös történetének 1940-re datálódik, amikor is Budapesten találkoztak és egymásba szerettek. Aladár külügyminisztériumi karrierje éppen felívelőben volt – egy hangos antifasiszta, aki a Szövetségesekkel beszélt, amikor letartóztatták és Dachauba deportálták. Hanna pedig híres családba született: nagyapja Weiss Manfréd volt, akinek a magyar ipar nagyon sokat köszönhetett abban az időben. Az arisztokrata zsidó család gyárakat tulajdonolt, az értelmiségi év művészréteg pártfogója volt, emellett pedig magas méltóságokat szórakoztattak főúri birtokaikon. Bár a családban sokan áttértek a katolikus hitre már évtizedekkel ezelőtt, amikor a németek megszállták Magyarországot 1944 márciusában, bujdosni kényszerültek. Egy titkos és vitatott ügylet keretébe, melyet Heinrich Himmler közvetített, a Weiss-család megváltották biztonságos menekülési útjukat Portugáliába a hatalmas birtokok fejében.
Mindeközben Aladár túlélte Dachaut, ám mint a hozzá hasonlóknak, a szenvedések és megpróbáltatások örökre rányomták bélyegét életére; korábbi önmaga törékeny és ideges változataként tért vissza. Közel kétévnyi elszigeteltség után sikerült megtalálnia Hannát, és írt neki egy levelet, figyelmeztetve, hogy az iránta érzett szerelmét leszámítva ő már nem ugyanaz a férfi, mint akit annak idején megismert. Vizákra és tranzitokra való várakozással töltött hónapok után, Hanna a lepusztult Budapestre érkezett 1945 decemberében, hogy végre feleségül mehessen Aladárhoz.
E történetre akár mondhatnánk is, hogy mozivászonra is termett, hiszen a történelmi hányattatások között egy erős, kitartó, intim és epikus szerelem bontakozik ki. A szép – és az eseményeket tekintve egyben sajnálatos is –, hogy mindez nem fikció, hanem a való élet által írt. Ezzel párhuzamosan a ’40 és ’47 között váltott levelek keretében kibontakozó családi memoárban kirajzolódik egy másfajta, komplikált kapcsolat is: jelesül az, amelyik Magyarországot fűzte a zsidó népességhez és a világ többi részéhez. Szegedy-Maszák sorai élethű részletességgel adják vissza az elvesz(t)ett pompát és ragyogást, és óvatosan festi le a morális vívódásokat, küzdelmet, amelyet a történelem ezen időszaka „kicsikart” egy országból és lakóiból.
Weissék mellett feltűnnek a Kornfeldek és a Chorinok is, akik a 20. században jelentős alakítói voltak hazánk iparának, gazdaságának, politikájának, így adva egy nagyobb, átfogóbb képet az országról. A történelmi művek esetében a részletesség mértékét nem könnyű eltalálni, Szegedy-Maszáknak viszont sikerült, ami betudható e kiemelkedő történelmi alakokra fókuszálásnak is.
Számos hazai és külföldi irodalmi mű, film dolgozta már fel a fajgyűlöletet, s ezzel minden bizonnyal a sornak nincsen vége. Azok számára, akik nem éltek e vészterhes időkben, segíthet megérteni az események mögött meghúzódó miérteket. A múlttal szembenézés, valamint annak elfogadása és tudomásul vétele pedig fontos része (kellene, hogy legyen) a nemzet kultúrája, mentalitása és jövője szempontjából. A Csókolom a kezét megadja az esélyt erre.
