2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Vállalkozói fórum Tarcalon
31872

Vállalkozói fórum Tarcalon

Vállalkozói fórumot rendeztek kedden a tarcali 6 puttonyos borfaluban, ahol előadást tartott a 2014-20 közötti időszak területfejlesztési törekvéseiről, a várható pályázatokról Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke, Bihall Tamás, a BOKIK elnöke pedig aktuális gazdasági kérdésekről értekezett.

Batta László, Tarcal polgármestere, mint házigazda köszöntötte a vendégeket. Emlékeztetett rá, hogy várhatóan rövidesen kiírásra kerülnek a 2014-20-as finanszírozási időszak első pályázatai. Aki még nem készült fel, annak kevés ideje van a pótlásra.
Török Dezső előadásában bemutatta a megyei önkormányzat által elvégzett előkészítő munkálatokat, a programalkotást. Kiemelte, hogy a TOP keretében 93 milliárd forintot nevesítettek Borsod-Abaúj-Zemplénre és további 35 milliárdot Miskolc Megyei Jogú Városra. A megyei programról szólva kitért az ipari parkok, a turizmus és a közútfejlesztés témaköreire. A megyei integrált területi programot (ITP) a megyei közgyűlés május 11-ei rendkívüli ülésén fogadta el.

Ismertette az ITP forrásmegosztásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. A pénz egy részét területi alapon osztják tovább a megyén belül, a többit pedig a preferált céloknak megfelelően. Figyelembe vették a programkészítés során a településektől beérkezett 292 véleményt. Az úgynevezett indikátorszámok kialakítása során igyekeztek a helyi sajátosságokat figyelembe venni. Az önkormányzati projektek támogatási intenzitása 100 százalékos, kivéve az ipari parkok fejlesztését, ahol 50 százalékos. A települések számíthatnak a projektekkel kapcsolatban a megyei önkormányzat segítségére.

A nyáron a TOP keretében mintegy 20 fejlesztési pályázat megjelenésére lehet számítani. A kiértékelést követően november-december folyamán várhatóan 19-20 milliárd forint értékben kötnek szerződést a nyertes önkormányzatokkal, egyházakkal.

„Ez egy teljesen kiforrott, mérnöki munka”- szólt elismerően az elhangzottakról Bihall Tamás, aki kiemelte, hogy a TOP források esetében a vállalkozók szerepe közvetett, a GINOP viszont direkt vállalkozásfejlesztési forrásokat biztosít majd. Emlékeztetett, hogy ezeknek a pénzeknek a feladata nem az „életmentés”, hanem a piacképes vállalkozások fejlesztésének a segítése. A megye gazdaságáról szólva kiemelte, hogy az előállított értékek terén meghatározó a nagyvállalati szektor, foglalkoztatásban viszont a KKV-k. A megye gazdaságának húzóágazatai továbbra is a vegyipar és a gépipar. A foglalkoztatás a válsághoz képest látványosan javult, egyes szakmákban – első sorban a külföldi munkavállalás miatt – jelentős munkaerőhiány tapasztalható, amelyet a duális képzés keretében igyekeznek pótolni. A kamara mindent elkövet a gyakorlatorientált szakképzés érdekében.

A tarcali származású Mihalik Csaba, egy alapítvány képviseletében a szakképzés gyakorlati eredményeiről, buktatóiról számolt be. Kiemelte, hogy a sok vállalkozás ódzkodik a részvételtől az adminisztráció miatt, pedig esetükben ezzel nincs gondjuk. A résztvevők körében, első sorban a hátrányos helyzetűek esetében jelentős a lemorzsolódás. Igyekeznek hiányszakmákban indítani a szakképzést, mint például a hidegburkoló, vagy hegesztő.

Az előadásokat követően lehetőség nyílt személyes konzultációra. A program zárásaként Török Dezső a polgármester társaságában meglátogatta  Basilicus szőlőbirtokot, ahol a szőlészet, borászat és az idegenforgalom helyzetéről egyeztetett Kanczler András vincellérrel.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!