2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Kétszer is visszatért – videóval
royal_magazin_PNG

Kétszer is visszatért – videóval

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Fél napon belül kétszer lopott tujákat ugyanarról a helyről az a miskolci férfi, akit a kamerarendszer buktatott le.

A Miskolci Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást T. István, 56 éves miskolci lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint az eljárás alá vont személy 2015. május 8-án 14 óra 50 perckor, majd 20 óra 50 perckor összesen öt tujafát tulajdonított el Miskolcon, a Bornemissza utca egyik háza elől.

A tolvaj a frissen ültetett tujákat kihúzgálta a laza földből, majd kerékpárján eltolta, amely tettével nem kis bosszúságot és mintegy 10 ezer forint kárt okozott a tulajdonosnak.

Cselekményét a helyszín közelében felszerelt kamerarendszer rögzítette, melynek segítségével a rendőrök rövid időn belül azonosították a „fanyűvő” férfit.

A tujatolvajt a rendőrök előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, majd gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vették.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…
Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!