Sok ember érzi úgy, hogy ő tökéletesen tisztában van azzal, hogyan gondolkodnak, mit éreznek az ellenkező nem tagjai. „Nekem már annyi nővel/férfival volt dolgom, hogy megismertem az összes fajtát.” Sokszor még egy nő sem tudja, miért tette azt barátnője, amit, vagy egy pasi ámul el azon, hogy viselkedhet így a haverja. Tari Annamária és Horváth Gergely azonban megpróbáltak rávilágítani az azonosságokra és valamelyest általánosítva leírni a két nem nézőpontját egyes kérdésekről.
Nagy hype övezte a Rád találni című asszociációs játékra épülő könyvecske megjelenését, ennek pedig – úgy gondoltam – két oka lehet: vagy valami forradalmian új, hihetetlen könyvről van szó, amiről még évekig beszélni fogunk, vagy annyira szörnyű, hogy valahogy muszáj eladni. A másodikban reménykedve elolvastam hát én is, azonban mégis a két véglet közé sorolnám be, azonban határozottan a pozitív irányba átlógva.
Összeszedtek 33 valamelyest a párkapcsolathoz kötődő fogalmat, melyet odadobtak egy pszichológusnak és egy újságírónak, hadd csámcsogjanak rajta. A végeredmény felettébb szerteágazó lett; Madonnától kezdve Dexteren át Clint Eastwoodig egy csomó olyan személy és témakör lett említve, melyekbe, ha jól belegondol az ember, talán belemagyarázható, hogyan kapcsolódnak a témához, de az esetek többségében az volt az érzésem, hogy csak egy szabadon szárnyaló asszociációs játékot olvasok, mely így még érdekesebbé vált, mintha keretek közé lett volna szorítva.
Tari Annamária, aki pszichológusként szinte képtelen volt leredukálni a munkája során gyakran használt – számunkra idegen, vagy csak nem mindennapi – kifejezéseket, ezzel lehetősen lelassította az olvasási folyamatot. Nem egy elalvás előtt olvasandó chick-lit lett, amely ráhangol az álmokra és ellazítja az olvasó agyát. De nem is annak íródott, így ezt közel sem a negatívumok közé sorolnám. Folyamatos munkát vár az agyunktól, hogy fel tudja dolgozni az olvasottakat, azonban megéri „küzdeni” vele, ugyanis olyan érdekes viselkedésekre, gondolkodásmódra világít rá, melyre magunktól nem jönnénk rá. Ám ugyanez megfigyelhető Horváth Gergely részleteiben is, újságíróként kellően széles látókörrel rendelkezik ahhoz, hogy észrevegyen olyan dolgokat, melyek egy átlagembernek nem, vagy nagyon nehezen tűnnek fel.
Egy személyes példa: nagyjából három éve gondoltam bele először, hogy mennyire negatív számomra az a szó, hogy élettárs. Azóta ha csak tudom, kerülöm ezt a kifejezést, rendszerint a pár, kedves vagy barát/barátnő szavakkal helyettesítem. Pörögtem rajta párszor, vajon miért lehet, de magamtól nem sikerült rájönnöm, hát a könyv adott választ: a médiában számtalan helyen találkozni olyan hírekkel, miszerint „tízszer szúrta mellbe élettársát egy nő”, „feldarabolta és elásta élettársát éjszaka egy férfi”. Nem csoda, ha ezeknek hatására egyértelműen negatív hangulattal társulva itta bele magát a fejembe a kifejezés. Pedig ha utánagondolunk, két pozitív tartalmú szó összetételéből keletkezett egy olyan harmadik, mely a világ egyik legszebb összetétele lehetne. Az élet maga a csoda, minden, ami megtörténik velünk, vagy amit mi cselekszünk, a társ pedig az, akivel ezt az egészet megosztjuk. Közösen örülünk és sírunk. Közösen, együtt. Egy életen át.
Ez a könyv nem olyan, melyet bizonyos élethelyzetekben felcsapsz, és kikeresed, mit is ajánl két „szakértő” az adott szituációra, hanem gondolkodásra késztet és kiszélesíti a látókört. Érdemes egy-egy téma után pár percet a gondolatainkra szánni, átvenni röviden, mit is olvastunk, mert ha egyben befaljuk az egész könyvet, vagy elsiklunk olyan dolgok felett, melyek hozzánk adnak valami pluszt, vagy a végén zúdul ránk minden egyben és nem tudunk mit kezdeni a mindent átszövő kusza gondolatainkkal. Beszélgessünk róla másokkal, gondolkodjunk el rajta magunkban, aztán ha úgy érezzük, kellően megemésztettük, olvassuk el még egyszer, és jöjjünk rá, hogy ismét tud valami újat adni.
És ezek után talán én is sűrűbben használom majd az élettárs kifejezést.
