J. K. Rowling legújabb sorozatáról mostanra már bizonyára mindenki hallott: néven felnőtteknek ír krimit Robert Galbraith álnéven. Úgy tűnik, a hetes számtól egyelőre nem tud megválni, hiszen a világhírnevet hozott Harry Potterhez hasonlóan ugyanennyi részesre tervezi ezt, a Cormoran Strike nyomozó karaktere által vezetett sorozatot is. Nem sokkal a Kakukkszó debütálása után már olvashatjuk is a folytatást A selyemhernyó című könyv révén, amelyben egy újabb halálesetet göngyölít fel a már ismerős, de még teljesen nem ismert detektív.
Strike nyomozó cseppet sem szokatlan ügybe cseppen bele: egy feleség keresi férjét, az író Owen Quine ugyanis a szokásos pár napnyi időnél már régebb óta nem került elő. Az előzmények pikantériája később derül ki, ahogyan Strike beleássa magát a részletekbe: a férfit ironikus módon készülőfélben lévő regénye miatt teszik el láb alól, ugyanis az valós és értékes információkat rejt nem egy ismerőséről. Na de a nyomozó csinos segítője, Robin Ellacott is szót érdemel ebben a részben tett érdemeiért amellett, hogy karaktere szükségszerű „tartozéka” a férfi főszereplőnek az ellenpólus és kiegyensúlyozás érdekében. Ugyanis nem egyszer nagy segítségére lesz Strike-nak egy-egy forró helyzetben, vagy éppen pszichológiában jártassága jön kapóra.
Bár érezhető, hogy Rowling számára a krimi nem hazai terep, azonban eddig megszerzett értékes írói tapasztalatainak nyomán felfedezhető fejlődés a Kakukkszó és A selyemhernyó közt. Egyrészt a stílus gördülékenyebbé válik, másrészt a karakterek jelleme is mélyül – egyszóval kezdi magát otthon érezni az írónő. Megkülönböztető jegyét pedig az adja a kortárs művek viszonylatában, hogy a műfajra általában jellemző gyors tempóból visszább vett, amihez eleinte hozzá kell szokni, viszont egyáltalán nem válik hátránnyá, sőt, kicsit mintha a klasszikusok benyomását keltené. Viszont az elnyújtott és részletes leíró részek sajnos kicsit vontatottá teszik az egyébként izgalmasnak mondható és fordulatokat is tartogató cselekményt.
A selyemhernyó színvonalban meghaladja elődjét – s ha az írónő megtartja e jó szokását, akkor egy egész jó sorozat kerekedhet ki a legvégére, persze addig még sokat kell várni. A hardcore krimiolvasók ugyan fanyaloghatnak a szokatlan stíluson és kiforratlanságon, amelyeken a rajongók így vagy úgy szemet fognak hunyni. Azonban tény, hogy Rowling ezúttal mást, másképp nyújt – amolyan „rowlingosan”, ami mára védjegyévé vált a Harry Potter során, illetve annak köszönhetően.
