2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Gömör Expo: a kapcsolatépítés színtere
31582-1

Gömör Expo: a kapcsolatépítés színtere

Megnyitotta kapuit a Gömör Expo és Fesztivál április 30-án, csütörtökön, Putnokon. A 17. alkalommal megrendezett bemutatón mintegy 30 kiállító vett részt, és idén először nemzetközi gazdasági és befektetési fórum is kapcsolódott kísérőrendezvényként az eseményhez. Putnok nagy hagyományú, háromnapos rendezvényén Tamás Barnabás, a gömöri város polgármestere köszöntötte a vendégeket és a kiállítókat. Kiemelte, hogy az expo a határ menti települések és vállalkozások számára kínál bemutatkozási lehetőséget, és a kapcsolatépítésnek is fontos színtere.

A Gömör Expót Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg. Elmondta, a vásárszervezők kitartásának, megújulási képességének köszönhető, hogy a rendezvény immár 17 éves múltra tekint vissza. „A házigazdák és a szervezők időben nyitottak a kísérőrendezvények és a fesztivál jelleg irányába, ami vonzza az érdeklődőket, ugyanakkor megőrizték az expo hagyományos értékeit is” – emelte ki a közgyűlés elnöke. Ilyen értékként említette azt a tényt, hogy a Gömör Expo kezdetektől híd szerepre törekszik a határ két oldalán élők között. „Azon fáradoznak, hogy összehozzák az anyaországi és a határon túli magyarokat, valamint Magyarországot és Szlovákiát. Az Európai Unió elvárásainak megfelelően ösztönzik a határ menti térségek együttműködését, segítik az áruk és szolgáltatások szabad áramlását” – fogalmazott Török Dezső.

Hangsúlyozta, ez a törekvés egybeesik a megyei önkormányzat elképzeléseivel, hiszen az önkormányzat is szorgalmazza a határon átívelő, az élet minden területére kiterjedő együttműködést, legyen szó gazdaságról, kultúráról, vagy sportról.

A megyei közgyűlés elnöke örömmel nyugtázta, hogy az együttműködés fontos állomása az az expóhoz kapcsolódó nemzetközi gazdasági, befektetési fórum és üzletember találkozó, amelyet hazánk kassai főkonzulátusa, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint Putnok városa szervezett.

„Mi, akik a határ két oldalán élünk, ismerjük Gömört, de Európának, a világnak meg kell mutatnunk adottságait, értékeit, a potenciális befektetési lehetőségeket” – jelentette ki az elnök. Reményét fejezte ki, hogy az ide látogató üzletemberek jó hírét viszik a térségnek.

A városházán délben kezdődött a – nagy érdeklődéssel kísért – nemzetközi gazdasági, befektetési fórum és üzletember találkozó. Az eseményen részt vett többek között Kato Kikoko, Japán budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Agnesa Klimová, a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara Kassai Regionális Kamarájának igazgatója, Gyulai-Kertesi Edina, a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara menedzsere, valamint dr. Peter Cacara, a Kelet-szlovákiai Befektetési Ügynökség Igazgatótanácsának elnöke és több határ menti település polgármestere is.  

A fórumon előadások hangzottak el, és bemutatkozott négy – a határ mentén működő – vállalkozás is. Olyan sikertörténeteket hallhattak a résztvevők, amelyek bizonyítják az együttműködés fontosságát.

A XVII. Gömör Expo díjazottjai:

Vásári díjat kapott:Trízsi Kistermelők standja – Trízs
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat különdíját kapta: Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. – Kazincbarcika
SAJÓ-RIMA Eurorégió különdíját kapta: Gömöri Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara – Rimaszombat
SAJÓ-RIMA EGTC különdíját kapta: A 9. Nemzetközi Gömöri Vadászkiállítás
Putnok város különdíját kapta: Gömör Mintafarm Kft. – Putnok
Az Euro-Híd Alapítvány különdíját kapta: Gömör és Kishont Városok és Falvak Szövetsége
Putnok és Térsége Társulás különdíját kapta: Vekni Sütőipari Kft. – Putnok,
B-A-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara különdíját kapta: Krisz-Kraksz vállalkozás – Putnok
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara  különdíját kapta: Brand Hungary Kft.  Borsodi Víz standja – Múcsony
Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének különdíját kapta: Bari Bio Mangalica termékek standja – Büdöskútpuszta
A Putnoki Járási Hivatal különdíját kapta: Koltay Királyi Csemegék standja – Aggtelek
Putnok Városért Egyesület különdíját kapta: Tornalja Város Kollektív Standja
Az expót szervező NOVICO Iroda különdíját kapta: Bark Trade Kft. – Fehérgyarmat

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!