2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Tizenöt bemutatóval készül következő évadjára a miskolci teátrum
31523-2

Tizenöt bemutatóval készül következő évadjára a miskolci teátrum

 (MTI) – Tizenöt bemutatóval készül 192. évadjára az ország legrégebbi kőszínháza, a Miskolci Nemzeti Színház, ahol a 2015/2016-os szezonban egyaránt színre kerül opera és operett, musical, komédia, mesejáték, színmű és balett – hangzott el a teátrum sajtótájékoztatóján szerdán.

Szabó Máté megbízott igazgató azt mondta: a következő évad szlogenje: “Itt a helyem!”

A színházhoz nézőként kötődő ismert emberekkel népszerűsítik a színházat, kampányolnak azért, hogy minél többen vásároljanak bérletet az előadásokra, a bemutatókat pedig úgy állították össze, hogy minden hónapban akár többször is legyen lehetőség színházba jönni, a legkülönbözőbb műfajú előadásokat megtekinteni – tette hozzá a megbízott direktor.

Színre kerül egyebek mellett Puccini Toscája Kesselyák Gergely rendezésében, Dürrenmatt A nagy Romulus című történelmi komédiája, amelyet Keszég László rendez, Molnár Ferenc Liliomja, amelyet Szabó Máté állít színre. Ugyancsak láthatja a közönség a Zorba, a görög című musicalt, a Lúdas Matyi című mesejátékot, Csehov Ványa bácci színművét, miként a Miskolci Balett előadásában a Don Quijote és A nagy Gatsby című darabot.

A 2015/2016-as évad egyébként már májusban úgynevezett elő bemutatókkal megkezdődik. Ekkor kerül színre az Egy csók és más semmi című zenés komédia és a Lúdas Matyi.

A jelenleg is tartó szezonból több darab is műsoron marad a következő évadban, így a My fair lady, A padlás, Az eltört korsó, a Parasztopera, az Illatszertár és a Tóték.

Szabó Máté szerint bár a tizenöt tervezett bemutató kevesebb, mint a korábbi években volt, de arra törekedtek, hogy minőségi műsortervet állítsanak össze.

Szólt arról is, hogy most már nem megosztott a színház társulata, több, korábban a teátrumtól távozott színész visszajön előadásokra – ezzel kimondatlanul a színházat fenntartó miskolci önkormányzat március közepén hozott döntésére utalt, amely azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Kiss Csaba addigi igazgatót. Akkor Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) miskolci polgármester azt mondta: azért döntöttek így, mert olyan “jelzések jöttek a színházból, hogy hatalmas a feszültség a direktor és a társulat között”, ez pedig a szakmai munka rovására mehet”.

A miskolci önkormányzat várhatóan június végén dönt a színház igazgatói posztjára kiírt pályázatokról, akkortól lehet új, kinevezett direktora a teátrumnak.

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés