A zeneművészetben mindig is pártoltam a „házasításokat”: jelesül a klasszikusok átdolgozását a könnyűzenével való ötvözés által, aminek több oka is van. E koncepció által egyrészt új színfoltok jelennek meg a zenei palettán, melyek tükrözik az előadók személyiségeit, a számok-dalok egyedi értelmezéseit és továbbgondolásait, így biztosítva a zenei világ megújulását.
Másrészt pedig úgy vélem, hogy ez az „irányzat” hiánypótló hidat képez a klasszikus és könnyűzenei műfajok között, amely az előbbi felé az attól ódzkodók, valamint az azt messze elkerülők számára biztonságos átmenetet vagy (ha nem kívánnak célba érni) szigetet képez. Mindkét esetben ugyanaz a – közel sem elhanyagolandó jelentőségű – lényeg: elmozdulnak a komolyabb, nem rádiózene felé.
A szerencsések tavaly november végén élőben meghallgathatták a Piano Guyst hazánkban, akiknek tevékenysége beleillik a fentebb ecsetelt irányvonalba. A pusztán két tagból, egy csellistából és egy zongoristából álló formáció zseniális módon képes megszólaltatni a húrokat-billentyűket; ujjaik alatt a hangjegyek varázslatos táncra kelnek, felejthetetlen zenei élményt nyújtva. A közönség hosszas tapssal díjazta az estét, és a feloszlás közben el-elcsípett beszélgetésfoszlányok is nagyfokú tetszésről tanúskodtak. Akik lemaradtak erről a koncertről, azoknak lehetőségük lesz bepótolni – no, ezúttal nem a duó, hanem egy szóló hegedűművész, Lindsey Stirling jóvoltából.
Stirling először 2010-ben tűnt fel egy tehetségkutató-műsorban Amerikában. Joggal élhetnénk azzal a valószínű feltételezéssel, hogy ő is nyerte meg azt a szériát – csakhogy valójában nem így történt, ugyanis a negyeddöntőben ért számára véget a verseny, azzal a kritikával, hogy a világ nem kíváncsi egy táncoló dubstep-hegedűsre. E kijelentésre mind ő, mind a közönség vitathatatlanul rácáfolt: mára sikert sikerre halmozva, a fiatal zenésznek eddig két albuma jelent meg, melyek platina-, illetve aranylemezek lettek, valamint jelentős listákon ért el vezető és előkelő helyezéseket ért el, most pedig turnézik Európa és Amerika szerte, hogy minél többen megismerhessék őt személyesen is. Zenei repertoárjában saját szerzeményein túl szerepelnek közös dalok és (rajongói nyomásra született) feldolgozások is (csak néhányat említve közülük: Operaház fantomja, Trónok harca Rihanna, számítógépes játékok).
Hogy mi sikerének titka, az egyértelmű tehetségén túl? Többek között példamutató kitartása és elszántsága – hisz a tehetségkutatóból kiesés nem ölte meg, hanem megerősítette, ami után sokan egy időre parkolópályára állnak, ha ezt nem a karrierjük derékba töréseként vagy álmaik szertefoszlásaként fogják fel. Emellett ott van a bizonyítani akarás, és ami még fontosabb: a láthatóan minden porcikáját átjáró szenvedély, valamint az, hogy zeneiségében fel meri vállalni önmagát pillanatnyi érzelmei és személyisége kifejezésén keresztül. Bármennyire is közhelyesnek hangzik mindez, az élet általában, de ez az életút mindenképp, akkor is ezt igazolja.
Ha madarat tolláról, akkor Stirlinget dalairól: a klasszikus kelta és modern zenei műfajok, valamint a dance és elektronikus stílusok ötvözéséből új, unikális hangzás születik – egyedi, csakúgy, mint maga az ember, így ő is. Aki nemcsak a muzikalitásra ad, hanem a vizualitásra is: aki szemfüles volt, annak feltűnt a tánc szó mint jelző. A hegedűművész ugyanis előadásainak színvonalát különféle táncelemekkel és -koreográfiákkal emeli, eggyel több dimenziót, síkot adva a megnyilvánulásnak.
És hogy ez mennyire így van, az hamarosan kiderülhet élőben is, hisz a fiatal tehetség körülbelül két hónap múlva hazánkba is ellátogat – Budapesten tehát végre a magyar közönség előtt is bemutatkozhat és megmutathatja, minek köszönheti hatalmas világszintű népszerűségét.
Bártfai Eszter
